Nem fogadta el a miniszterelnök lemondását a belga király

Brüsszel |

<p>Nem fogadta el Yves Leterme belga miniszterelnök lemondását II. Albert király - jelentette be a királyi palota csütörtök éjjel. A miniszterelnök hétfőn ajánlotta fel kormánya lemondását a királynak, miután a kitűzött időpontig nem sikerült megállapodásra jutni a belga intézményi rendszer átalakításáról.</p>

A Leterme-kormány célja az volt, hogy július 15-ig dolgozzák ki a flamand és a vallon népközösség, illetve a két tartomány, Flandria és Vallónia eddiginél is nagyobb önállóságát célzó megállapodást. Ez azonban éppen Leterme pártjának, a Kereszténydemokrata Flamand Pártnak az ellenállása miatt nem sikerült.

A király egyúttal felkért három köztiszteletben álló politikust, hogy vizsgálják meg, mily módon lehetne megkezdeni az intézményi reformokról szóló tárgyalásokat, milyen garanciákat lehetne felkínálni ahhoz, hogy valóban hiteles párbeszéd induljon el. A három "bölcs", a franciaajkú Francois-Xavier de Donnea és Raymond Langendries, valamint a németajkú Karl-Heinz Lambertz elfogadta a felkérést, és a hónap végén kell jelentést tenniük a királynak. II. Albert arra kérte a kormányt, hogy segítse a három politikus munkáját.

Egyesek szerint Belgium már ma sem több, mint "állandó diplomáciai érintkezés Flandria és Vallónia közt", de a flamandok ezt a kapcsolatot szívesen lazítanák tovább, hiszen ők a gazdagabbak, ők a nagyobb adófizetők, a francia ajkú vallonok pedig értelemszerűen a támogatások nagyobb címzettjei. Sokan attól tartanak, hogy a 177 éves múlttal rendelkező állam széthullik. Az ország 10,5 millió lakosából 6,5 millió a flamandok száma, a vallonoké pedig 4 millió.

Egyelőre nem tudni, hogy Leterme változtat-e vagy sem kormányának személyi összetételén. A márciusban hivatalba lépett kormány sikerei közé tartozik, hogy sikerült megállapodniuk a költségvetésről, valamint egy többéves társadalmi-gazdasági csomagtervről. (MTI) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?