Nehéz lenne blokád alá venni a líbiai partokat

London |

<p>A brit védelmi miniszter szerint a líbiai partok haditengerészeti blokádjával nehéz lenne útját állni a Földközi-tengeren át Európába tartó menekültáradatnak.</p>

Michael Fallon a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában - arra a riporteri kérdésre, hogy nem lehetne-e katonai erővel lezárni a líbiai partvidékről Európa felé vezető tengeri útvonalat az embercsempészek hajói előtt - kifejtette, hogy a líbiai tengerpart több mint 1600 kilométer hosszú, és a Kadhafi-rezsim elleni nemzetközi katonai fellépés idején negyven hadihajóból álló flottára volt szükség az akkori tengeri blokád időleges fenntartásához. Fallon szerint a jelenlegi helyzetben fontosabb feladat, hogy az európai kormányok megosszák egymással a hírszerzési értesüléseket. Ezzel lehetne ugyanis a partvidéktől "sokkal mélyebbre betekinteni" afrikai területre, feltérképezni az embercsempészek által kitaposott útvonalakat, és "lecsapni" a tömeges migrációt szervező bűnbandákra. A brit védelmi miniszter nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy milyen módon lehetne fellépni az így azonosított embercsempész csoportokkal. Kijelentette ugyanakkor, hogy egyelőre a mentésre kell összpontosítani. Fallon elmondta: nemrégiben látogatást tett a földközi-tengeri mentőakcióban részes nemzetközi haditengerészeti erő brit zászlóshajóján, a Bulwarkon, ahol arról tájékoztatták, hogy csak ez a hadihajó eddig háromezer embert mentett ki a tengerből. Hosszabb távon azonban "meg kell törni a mentés és a letelepítés közötti kapcsolatot", mert a menekültek mindaddig jönnek, amíg él az a meggyőződés körükben, hogy akit kimentenek a Földközi-tengeren, azt le is telepítik Európában - fogalmazott a brit védelmi miniszter. Fallon elismerte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelenléte miatt Líbiába nem lehet visszaküldeni a menekülőket, kijelentette azonban, hogy más észak-afrikai országokba vissza lehet telepíteni a tengerből kimentett embereket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?