<p>A legnehezebb feladatok közé tartozik személyesen közölni az érintett családokkal, hogy az Egyesült Államok nem fizet váltságdíjat a túszejtőknek - jelentette ki a BuzzFeed News hírportálnak nyilatkozva Barack Obama amerikai elnök.</p>
Nehéz közölni, hogy nem fizetünk váltságdíjat a túszokért
A kedden közölt interjúban Obama elmondta, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által túszul ejtett Kayla Jane Mueller 26 éves segélymunkás, akinek halálhírét a hét elején erősítették meg hivatalosan, egyike volt azoknak a foglyoknak, akiket amerikai kommandósok tavaly nyáron sikertelenül próbáltak meg kiszabadítani.
Az elnök kijelentette, hogy megtört szívvel értesült a fiatal nő haláláról, és elutasította azt a feltevést, hogy az amerikai kormány nem tett meg mindent Mueller kiszabadításáért. "Hatalmas erőforrásokat szenteltünk ( ) mindig hatalmas erőforrásokat szentelünk a foglyok vagy túszok kiszabadítására bárhol is legyenek a világon" - hangoztatta.
Elmondta, hogy a Delta Force kommandós egység általa elrendelt, kockázatos észak-szíriai mentőakciója talán egy-két napot késett. Az Egyesült Államok több európai országtól, így Franciaországtól, Németországtól és Olaszországtól eltérően elzárkózik attól, hogy váltságdíjat fizessen elrabolt állampolgáraiért. A hivatalos indoklás szerint ennek célja az, hogy visszatartsa azokat a - főleg mexikói és szomáliai - túszejtőket, akiknek célja alapvetően az anyagi haszonszerzés.
Az Iszlám Állam tagjainak és a hasonlóan ideológiai alapokon tevékenykedő terroristáknak a nyilvánosság elé tárt gyilkosságai azonban nyomás alá helyezték a Fehér Házat, és Obama elnök elrendelte a hivatalos álláspont felülvizsgálatát. A Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó által vezetett revízió célja annak megállapítása, hogy a kormány hogyan segíthetne hatékonyabban a túszok családjain
Az elnök ugyanakkor egyértelműen leszögezte: "Az egyetlen dolog, amely mellett kitartunk, az az a politika, hogy nem fizetünk váltságdíjat egy olyan szervezetnek, mint az IÁ. Ennek az az oka, hogy ha egyszer elkezdenénk így eljárni, akkor ártatlan emberek lemészárlását finanszíroznánk, és megerősítenénk a terroristák szervezetét, ráadásul még érdekesebb célpontokká tennénk az amerikaiakat a jövő emberrablásai számára" - fejtette ki.
Obama azt mondta, megérti, hogy a túszok családjai nehezen tudják elfogadni ezt az alapelvet. "A legnehezebb feladataim közé tartozik, hogy beszéljek a szülőkkel, akik érthető módon minden szükséges eszközzel szeretnék elérni, hogy gyermekeik biztonságba kerüljenek. Mindent megteszünk, ami tőlünk telik, kivéve azt, hogy ösztönözzük az amerikaiak jövőbeni elfogását" - jelentette ki az elnök.
A CNN hírtelevízió közlése szerint jelenleg két amerikai túsz lehet Szíriában, de feltehetően nem az Iszlám Állam fogságában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.