Négy amerikait menekítettek ki szárazföldi úton Afganisztánból

Afganisztán k

Az Egyesült Államok négy amerikai állampolgárt menekített ki Afganisztánból egy szomszédos országba – közölte hétfőn az amerikai külügyminisztérium.

„Elősegítettük négy amerikai állampolgár távozását Afganisztánból szárazföldi úton. Nagykövetségünk üdvözölte az embereket, amint átlépték a határt egy harmadik országba” – közölte a tárca, anélkül, hogy kifejtette volna, melyik állam területére menekítették ki őket.

Hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy ez az első közlés amerikai kimenekítettekről a radikális iszlamista tálibok kezére került országból az Egyesült Államok légi evakuálási missziójának augusztus 31-i befejezése óta.

Mintegy 124 ezer embert – nyugati országok állampolgárait és afgán segítőket – menekítettek ki a múlt hónapban a kabuli Hamid Karzai nemzetközi repülőtéren keresztül. Az amerikai kormány feltételezései szerint nagyjából száz amerikai maradhatott Afganisztánban.

Ronny Jackson amerikai képviselő a Twitteren közölte, hogy a négy amerikai a texasi választási körzetéből származik. Úgy fogalmazott, hogy többszöri életveszélyes fenyegetést követően sikerült elhagyniuk az országot.

Az amerikai csapatok kivonulásával és azzal, hogy a kereskedelmi járatok elkerülik a kabuli repülőteret, a tálibok megtorlásától tartó afgánok ezreinek nem marad más választásuk, mint a veszélyes szárazföldi út egy szomszédos ország területére.

Az amerikai külügyi tárca vasárnap közzétett egy nyilatkozatot, amely szerint nagyjából száz ország ajánlotta fel segítségét a külföldre menekülő afgánoknak. Ugyanakkor Afganisztán szomszédai (Pakisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Tádzsikisztán és Irán) nem írták alá a dokumentumot.

Tádzsikisztán korábban ígéretet tett százezer afgán befogadására, Üzbegisztán pedig arra, hogy engedélyezi a tranzitot területén keresztül az amerikai és esetleg afgán állampolgároknak. Ugyanakkor nem világos, hogy a két ország eddig valójában hány afgánt fogadott be.

Pakisztánban több mint 1,4 millió afgán menekült él és befogadott átmeneti tartózkodást lehetővé tevő – egy hónapra szóló – tranzitvízumok alapján további kétezer olyan embert a szomszédos országból, akik nyugati katonai missziók, nemzetközi szervezetek, illetve civilszervezetek alkalmazásában álltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?