Nečas elismerte, viszonya van Nagyovával

Prága |

<div>Elismerte Petr Necas lemondott cseh miniszterelnök, hogy viszonya van a volt kabinetfőnökével, Jana Nagyovával, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítnak a hatóságok.</div><div>&nbsp;</div>

"Viszonyom van Jana Nagyovával. Ez egy komoly kapcsolat, és én mindenképpen számolok vele a jövőben" - mondta Nečas a Pravo című napilapban szombaton megjelent interjúban. A 48 éves politikus hozzátette, hogy feltétlenül támogatja az ügyészség által meggyanúsított egykori kabinetfőnökét.     Nečas június közepén mondott le, miután Jana Nagyovát, három képviselőt, illetve a katonai hírszerzés volt és jelenlegi vezetőjét őrizetbe vették vesztegetés, hatalommal való visszaélés és törvénytelen megfigyelés gyanújával.     Az ügyészség szerint Jana Nagyová a katonai hírszerzéssel megfigyeltette főnöke feleségét, Radka Nečasovát, illetve három képviselőnek jól fizetett állami állásokat ígért cserébe azért, ha lehetővé teszik a kormány reformcsomagjának parlamenti elfogadását. A rendőrség szerint Nečas is érintett az utóbbi ügyben, ezért az ügyészség kérte a parlamenttől jogi mentességének megvonását.      Nagyová többedmagával vizsgálati fogságban van, Petr Nečas pedig válik feleségétől, Radkától. A házaspárnak négy gyereke van, ketten közülük már felnőttek. Nečas és felesége már január közepén közös nyilatkozatban erősítette meg a korábbi sajtóhíreket, amelyek szerint házasságuk válságba jutott, és már hónapok óta külön élnek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?