NATO-főparancsnok: meg kell fontolni az állandó kelet-európai csapatállomásoztatást

Ottawa |

<p>A NATO-nak meg kell fontolnia azt a lehetőséget, hogy tartósan csapatokat állomásoztasson egyes kelet-európai országokban - vélte kedden a szövetség katonai főparancsnoka.</p>

A Kanadában tartózkodó Philip Breedlove tábornok sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a NATO-nak meg kell vizsgálnia, mennyire áll készen arra, hogy válaszoljon az új politikai helyzetre és azokra a kihívásokra, amelyek a Krímben és Kelet-Ukrajnában keletkeztek Oroszország fellépése nyomán. A válaszadási képességek keretében át kell tekinteni azt is, hogyan kell elhelyezni a jövőben a NATO erőit - adta értésre.

Az amerikai légierő-tábornok elmondta, hogy ezt a felvetést a NATO-tagországok vezető tisztségviselőivel is ismertetik majd. A tagországok állam- és kormányfői szeptemberben csúcsértekezleten találkoznak Walesben, de ezt megelőzően már a védelmi és külügyminiszterek is eszmét cserélnek arról, hogy megfelelő-e a NATO jelenléte Európában - jelezte. Hozzátette, hogy felül kell vizsgálni azokat a döntéseket, amelyeket a hidegháború befejeződése után hozott a NATO. Breedlove arra is kitért, hogy az ukrán válság kezdete óta tett NATO-intézkedések védelmi jellegűek, amelyek célja támogatni a szövetség kelet-európai tagjait.

A NATO nem kívánja provokálni Oroszországot - szögezte le. Philip Breedlove előző nap egy katonai témájú konferencián arról beszélt, hogy meglátása szerint az orosz erők nem fognak bevonulni Kelet-Ukrajnába. A NATO az ukrán határ menti orosz csapaterősítést követően megerősítette jelenlétét a balti országokban, Lengyelországban és Romániában, de ezek az intézkedések a tervek szerint csak év végéig maradnak érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?