Naponta füveznek az amerikai egyetemisták

<p>Az elmúlt harmincöt évben nem látott szintre nőtt a naponta vagy majdnem naponta marihuánát fogyasztó egyetemisták aránya az Egyesült Államokban, és ma már inkább szívnak füves, mint hagyományos cigarettát - derült ki egy friss felmérésből.</p>

A Michigani Egyetem Monitoring the Future elnevezésű felmérésében megkérdezett egyetemisták mintegy hat százaléka mondta, hogy minden nap vagy majdnem minden nap él a könnyű droggal, ami jelentős növekedés a 2007-ben mért 3,5 százalékhoz képest, de elmarad az 1980-ban feljegyzett 7,2 százaléktól. A kevésbé rendszeres marihuánafogyasztás aránya is növekszik, habár nem ilyen jelentősen.    Viszont a válaszadóknak csak öt százaléka vallotta magát kemény dohányosnak, ami jelentős csökkenés az 1999-es 19 százalékhoz képest.    "Egyértelmű, hogy az elmúlt hét-nyolc évben növekedett a marihuánafogyasztás mértéke a nemzet egyetemistáinak körében" - mondta Lloyd Johnston, a tanulmány vezető szerzője, hozzátéve, hogy mindez összhangban van a végzős középiskolásoknál tapasztalt növekedéssel.    A szakemberek szerint a marihuánafogyasztásra vonatkozó törvények lazítása országszerte valószínűleg hozzájárult a - könnyű drogra egyre inkább ártalmatlan szerként tekintő - tinédzserek és fiatal felnőttek fűhasználatának növekedéséhez. A tanulmány szerint a 19-22 éves végzős középiskolások 35 százaléka vélte úgy 2014-ben, hogy a rendszeres fűfogyasztás veszélyes, míg 2006-ben ez az arány még 55 százalék volt.    Colorado és Washington állam 2012-ben engedélyezte a szer rekreációs használatát, majd Oregon, Alaszka és a szövetségi fővárost magában foglaló Columbia kerület is követte a példát.    A különböző tiltott szerekkel élő egyetemisták aránya tavaly 41 százalékra emelkedett - 2006-ban 34 százalék volt -, ugyanakkor bizonyos szerek, például a szintetikus marihuána fogyasztása 0,9 százalékra csökkent 2014-ben, a három évvel korábban mért 7,4 százalékról. (A 2011-es felmérés először tartalmazott szintetikusmarihuána-fogyasztásra vonatkozó kérdést.) A heroin és az LSD-használat mértéke továbbra is alacsony maradt.    Az amfetaminok és az ecstasy még mindig népszerűek az egyetemisták körében, de használatuk csökken. A kokain ugyanakkor kezd visszatérni az egyetemi kampuszokra: 2014-ben a diákok 4,4 százaléka mondta, hogy élt a szerrel az elmúlt 12 hónapban, míg 2013-ban ez az arány 2,7 százalék volt.    Az 1980 óta évente elkészített felmérés idén 1000-1500 nappali tagozatos egyetemista bevonásával készült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?