<p>Továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányának támadóját.</p>
Nagy erőkkel keresik Páva Zsolt lányának támadóját
Pécs |
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség internetes oldalán közölte: munkatársaik minden, a bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentést haladéktalanul ellenőriznek, és várják azok jelentkezését, akiknek érdemi információjuk van a gyanúsított Nyerges Zoltán tartózkodási helyéről. Az MTI úgy értesült, hogy a Terrorelhárítási Központ tagjai vasárnap több embert előállítottak. A Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat pedig százezer forintot nyomravezetői díjat ajánlott fel Nyerges Zoltán kézre kerítéséért. A rendőrség gyanúja szerint a 23 éves Nyerges Zoltán volt az, aki pénteken reggel négy óra körül, a pécsi Kálvária úti alagútnál bántalmazta Páva Zsolt 20 éves lányát. A politikus az eset után közleményt adott ki, amelyben azt írta: lánya a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan gyalog indult haza. El tudott menekülni a brutális támadás helyszínéről, de súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban kezelik. "Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, az illető ne követhessen el újabb bűncselekményeket" - fogalmazott Páva Zsolt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.