Mustárgázt vetett be az Iszlám Állam

Moszul |

<div>Az Iszlám Állam mustárgázt vetett be Moszulban egy iraki egység, valamint ausztrál és amerikai katonai tanácsadóik ellen.</div>

A CBS News amerikai televízió beszámolója szerint az eset vasárnap történt. Huszonöt iraki katonát kellett egészségügyi ellátásában részesíteni. A tanácsadóknak nem esett bajuk, amit Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő is megerősített. Az amerikai védelmi minisztérium szerint a támadás nem érte el célját. A vegyi fegyverek bevetése azt jelzi, hogy a dzsihádisták kétségbe vannak esve, mert nem képesek megtartani állásaikat. Az Iszlám Állam két nap alatt kétszer vetett be vegyi fegyverek. Egy iraki tiszt elmondása szerint egy nappal korábban klórral töltött lövedéket lőttek ki Moszul nyugati részére. A katonákat gázmaszkokkal és más eszközökkel látták el. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint rendszeressé vált a vegyi fegyverek használata a terroristák által Moszulban, még a békés lakosság ellen is bevetik őket. Hozzátette, nem fér kétség ahhoz, hogy dzsihádistáknak nemcsak a kereskedelemben kapható háztartási vegyszereik – ilyen például klórgáz – vannak, de valódi harci mérgeik is, mint a mustárgáz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?