MSZP: eredménytelen volt a pártszavazás

Budapest |

<p>Érvénytelennek és eredménytelennek találta a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezésére megrendezett pártszavazást az MSZP választási bizottsága.</p>

A pártszavazás eredményéről készült jegyzőkönyv szerint - amelyet a választmány tagjai a testület szombati ülése előtt kaptak kézhez - 9202 párttag adta le szavazatát, 9122-en voksoltak érvényesen, s a feltett hat kérdés mindegyikében 80 százalék körüli volt az igen szavazatok aránya, vagyis azok száma minden esetben 7150 és 7500 között alakult.
A tájékoztató alapján az MSZP-ben a pártszavazás befejeztével 31.286 tagot tartanak nyilván, a voksolás eredményességéhez pedig az kellett volna, hogy egynegyedük, azaz 7822 párttag azonosan voksoljon. Ehhez azonban néhány száz szavazat hiányzott.
A június 22-e és 28-a között megrendezett voksoláson az MSZP tagjai arról határozhattak, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Eldönthették, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Szintén a voksolás tárgya volt, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is dönthetett, egyetért-e vele, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.
Az eseti választási bizottság tájékoztatója szerint a legtöbben a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség kiterjesztésével értettek egyet, míg a legkevesebben azt támogatták, hogy a tagság közvetlenül válassza meg az MSZP elnökét. Előbbi kérdésben az érvényesen voksolók 83 százaléka, az utóbbiban 79,2 százalék támogatta a Gyurcsány-platform felvetését.
A Demokratikus Koalíció pénteken azt közölte: érvényesnek és eredményesnek tartja a pártszavazást, mivel az MSZP taglétszámáról közölt adatok szerintük valótlanok. Ezzel összhangban nyilatkozott szombaton Molnár Csaba, a Gyurcsány-platform alelnöke is. A politikus újságíróknak azt mondta: szerinte a választmány "nem tud másként dönteni", mint hogy érvényesnek és eredményesnek ítéli a pártszavazást, mivel azon "a szocialista párt tagságának túlnyomó többsége részt vett" és a változásra szavazott.
Mindez azt vetíti előre, hogy a pártszavazás értékeléséről vita alakul ki a választmányban, noha Mesterházy Attila pártelnök a napokban azt ígérte: a válaszokat az elnökség figyelembe veszi az alapszabály módosításának folyamatában, függetlenül attól, hogy a voksolás érvényes és eredményes volt-e. (Az alapszabály módosításáról az MSZP kongresszusa ősszel dönthet.)
A választmány nyári szünet előtti utolsó - zárt - ülésén egyébként Mesterházy Attila értékeli az ország és a szocialista párt elmúlt fél évét. Ezt követően a Lendvai Ildikó vezette programtanács által készített Iránytű című dokumentumot ismerhetik meg a választmányi tagok. A vitairat célja meghatározni az MSZP politikájának alapelveit.
Suchman Tamás az ülés napirendjének megállapításakor azt javasolta: a választmány levélben köszöntse Horn Gyulát, aki július 5-én tölti be 79. életévét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?