MSZP: a hangfelvételek Szilvásyt igazolják

Budapest |

<p>Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnöke szerint az általa megismert hangfelvételek alátámasztják azokat a tényeket, amelyekről Szilvásy György titokminiszter számolt be az adatgyűjtési ügyben. A politikus erről az MSZP két másik nemzetbiztonsági bizottsági tagjával közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt.</p>

A képviselő véleménye szerint bebizonyosodott az árnyék-titkosszolgálat léte, amely tudatosan nem törvényes eszközökkel akart gazdasági és politikai információkat megszerezni. Tóth Károly közölte: az általa megismert tények, vagyis a rendelkezésére bocsátott telefonbeszélgetésekről készült hangfelvétel - amelynek részleteit nem hozta nyilvánosságra - cáfolják a Fidesz eddigi állításait.
Azt kérte Demeter Ervin volt fideszes titokminisztertől, írásban is erősítse meg, amit korábban nyilatkozott, vagyis engedélyezi, hogy nyilvánosságra hozzák azokat a telefonbeszélgetéseket, amelyekben ő szerepel.
Hozzátette: ismételten kéri a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnökét, hívja össze a testületet, hogy a tények ismeretében érdemben folytathassák a munkát, ha ezt nem teszi meg, akkor elképzelhető, hogy a szocialisták önálló vizsgálóbizottságot kezdeményeznek az adatgyűjtési üggyel kapcsolatban. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?