Monti tiszteletben tartja Dél-Tirol autonómiáját

Róma |

<p>Az ügyvezető olasz miniszterelnök tagadta, hogy ellenezné Dél-Tirol autonómiáját, amint azt az Ausztriával határos régió vezető pártjának egyes politikusai a közelmúltban állították.</p>

"Soha nem mondtam azt, hogy Trentino-Alto-Adige (Dél-Tirol olasz elnevezése) kiváltságokat élvez. Ellenkezőleg: a közép-európai mintát követő autonómia terén szerzett tapasztalatokat mindig is a felelősségteljes önrendelkezés példájának tekintettem. Ez az önrendelkezés döntő mértékben járult hozzá nyelvi közösségek együttéléséhez egy bonyolult és nehéz területen" - fogalmazott Mario Monti az Alto Adige című lap hétvégi számában megjelent interjúban.

    A római politikus békülékeny hangot ütött meg Dél-Tirol regionális kormányfőjével szemben, aki az utóbbi időben gyakran bírálta őt. Jóllehet Luis Durnwalder, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnöke "túl erős kifejezésekkel" illette őt, Monti minden esetben tisztelettel nyilatkozott a német ajkú politikusról. "Úgy vélem, hogy Dél-Tirolban változatlanul erős a komolyság és a felelősség, márpedig országunknak éppen ezekre van szüksége egy jobb jövő érdekében" - jelentette ki az ügyvezető kormányfő. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?