Mitt Romney mégis fontolóra veszi, hogy elindul a 2016-os elnökválasztáson is

Washington |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Mitt Romney, az amerikai Republikánus Párt volt hivatalos elnökjelöltje politikai támogatókkal New Yorkban közölte: gondolkodik azon, hogy versenybe száll a jövő évi amerikai elnökválasztáson - közölte pénteken internetes kiadásában a The Wall Street Journal.</span></p>

Romney volt massachusettsi kormányzó, aki először 2008-ban szállt harcba pártjának elnökjelöltségéért, a Barack Obama jelenlegi elnöktől 2012-ben elszenvedett vereség után többször is kijelentette, hogy a korábbi kudarcok után 2016-ban nem szándékozik ismét megmérkőzni a Fehér Házért folytatott politikai versenyben. Ugyanakkor ennek lehetőségét nem zárta ki végérvényesen.

A volt elnökjelölt azt követően nyilvánított érdeklődést az újabb megmérettetés iránt, hogy az amerikai sajtó kiemelten kezdett el foglalkozni egy párttársa, Jeb Bush volt floridai kormányzó esetleges elnökjelölti ambícióival. Az idősebb George Bush exelnök fia (aki egyben az ifjabb George Bush exelnök öccse) az elmúlt hetekben többször is kritizálta Romney 2012-es szereplését, és számos olyan lépést tett, amely arra utal, hogy jövőre megpróbálkozhat az elnöki hivatal meghódításával.

A lap szerint a Romney által meglebegtetett szándék megfontolásra készteti a republikánusok anyagai támogatóit azzal kapcsolatban, hogy már a küzdelem korai szakaszában elkötelezzék magukat Bush támogatása mellett. 

A két volt kormányzó viszonya nem felhőtlen. Bush, akinek elsősorban Romney elutasító bevándorlásügyi elképzeléseivel kapcsolatban vannak fenntartásai, csak 2012 márciusának második felében biztosította támogatásáról a politikust, amikor Massachusetts volt első embere már megkérdőjelezhetetlenül vezetett a pártja elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben.

A lap értesülései szerint Romney várhatóan az elkövetkező két hónap folyamán dönt arról, hogy rászánja-e magát az újabb küzdelemre. A politikus New Yorkban pénteken úgy fogalmazott: akkor áll ismét sorompóba, ha a republikánus mezőnyben a megítélése szerint nem akad olyan politikus, aki megnyerhetné a választást.

Mitt Romney a potenciális kampányfinanszírozók előtt azt is kijelentette, hogy felesége, a korábban ellenkező Ann immár egyre nagyobb mértékben hajlik egy harmadik kampányra, ám fiai még mindig vegyes érzelmekkel viszonyulnak a lehetőséghez. A politikus ugyanakkor hozzátette, úgy gondolja, hogy ő "a legjobb jelölt, a legjobb megoldásokkal és a legjobb elképzelésekkel".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?