Mike Pompeo: Teherán politikai célokra használja a hágai Nemzetközi Bíróságot

Mike Pompeo
Washington |

Teherán politikai célokra használja a hágai Nemzetközi Bíróságot - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Heiko Maas német külügyminiszterrel tartott washingtoni sajtóértekezletén, amelyen bejelentette egy 1955-ben kötött  amerikai-iráni barátsági szerződés felmondását is.

 

Az amerikai külügyminiszter leszögezte: Irán éveken keresztül visszaélt a barátsági szerződéssel, az amerikai kormány pedig most megvizsgálja majd a szerződés felmondásának gyakorlati következményeit. Hozzátette: ezt a döntést már 39 évvel ezelőtt, az iszlám forradalom 1979-es győzelmekor meg kellett volna hozni.

A tárcavezető a hágai Nemzetközi Bíróság döntésére reagálva leszögezte: Teherán politikai és propagandacélokra használja a bíróságot, amelynek döntésétől függetlenül Washington amúgy is elkötelezett az Iránnak nyújtandó humanitárius segítség folyósításában. A Nemzetközi Bíróság csütörtökön rendelte el a humanitárius segítségnyújtást és a polgári repülésbiztonságot érintő amerikai szankciók feloldását.

 

Pompeo lényegében Irán vereségeként értékelte a hágai döntést, mert - mint fogalmazott - a bíróság elutasította Teherán összes többi kérését az amerikai szankciók feloldására.

A miniszter Iránt vádolta meg az iraki Bagdadban és Bászrában lévő amerikai képviseletek elleni fenyegetésekkel. "Hírszerzésünk e tekintetben alapos, az ajatollah és csatlósainak keze benne van az Egyesült Államok elleni támadásokban" - fogalmazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?