Mexikóban alkotmányellenesnek minősítették az abortusz tilalmát

abortusz

Alkotmányellenesnek minősítette kedden a mexikói legfelsőbb bíróság az abortusz teljes tilalmáról szóló jogszabályt.

A testület által egyhangúlag meghozott döntés kimondja, hogy a magzat védelme mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a nők jogait sem.

A keddi ítélet az észak-mexikói Coahuila állam korábbi, a terhességmegszakítást teljesen betiltó jogszabályát bírálja felül, a döntést pedig nőjogi szervezetek máris nagy győzelemnek nevezték.

Arturo Zaldívar, a legfelsőbb bíróság elnöke szintén úgy vélte, az ítélet előrelépés a nők számára, és közülük is a leginkább legkiszolgáltatottabbaknak.

Mexikóban korábban nők százai ellen emeltek vádat terhességmegszakítás gyanúja miatt, a vádlottak közül pedig sokan börtönbe kerültek. Az ő büntetésüket a mostani döntés értelmében el kell engedni.

A latin-amerikai ország 31 államából mind ez idáig csak négyben, illetve Mexikóvárosban engedélyezték az abortuszt, a terhesség tizenkettedik hetéig.

Az ítélet értelmében a 126 milliós Mexikóban – amely a világ második legnagyobb római katolikus többségű országa – az abortusz többé nem számít bűncselekménynek a terhesség korai szakaszában, nemi erőszak esetén, valamint akkor, ha a nő egészsége veszélyben van vagy a magzat valószínűsíthetően fogyatékosságban szenved.

A bírósági döntés ugyanakkor nem határozza meg, mit értenek a terhesség korai szakasza alatt, amelyet így az államok a saját hatáskörükön belül dönthetnek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?