Métereket zuhant és járdára esett egy kisgyermek, édesanyja börtönbe kerülhet

rendorseg kp

Vádat emeltek az édesanya ellen.

Egy nő figyelmetlensége miatt kizuhant a másfél éves kisgyermeke egy budapesti lakóház első emeleti lakásának ablakán 2021 júniusában Budapesten. Az édesanya a 4 éves és a 1,5 éves gyermekével élt együtt.

A vádlott nő 2021. június 22-én a gyermekeivel együtt volt otthon, amikor délután a nyári hőség miatt a nappali egyik ablakát, illetve a szúnyoghálót tartó keretet is kinyitotta résnyire. A fiatalok egy másik szobában játszottak, amikor a nagyobbik szomjas lett, és anyukájával a konyhába mentek, ahol megitatta őt. Ez alatt a 1,5 éves a nappali felé vette az irányt, és felmászott a kanapéra. Innen a radiátorra, majd az ablakpárkányra lépett, ahonnan a nyitott ablakon és szúnyoghálón keresztül közel 4 métert zuhant a ház melletti aszfaltozott járdára.

A gyerek életveszélyesen megsérült, az élete a magas színvonalú orvosi ellátásnak köszönhető.

A szerencsétlenség elkerülhető lett volna, ha az anya körültekintőbb, és az ablakot bukóra nyitja, vagy az ablakra gyerekzárat tesz. Akár ha a szobát átrendezi, akkor is meg lehetett volna akadályozni a balesetet.

A Fővárosi Főügyészség a nőt gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádiratban.

(ugyeszseg.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?