Merkel és Trump Hamburgban egyeztetett

Berlin |

<p>A G20 csoport pénteken Hamburgban kezdődő csúcstalálkozójának témáiról egyeztetett Angela Merkel német kancellár és Donald Trump amerikai elnök a találkozó előestéjén az észak-németországi nagyvárosban.</p>

Steffen Seibert német kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kétnapos tanácskozás napirendje mellett az észak-koreai helyzetről, Szíriáról és az ukrán válságról is tárgyaltak. A megbeszélés nagyjából egy óráig tartott.

Arról nem szivárogtak ki információk, hogy a vitatott ügyekben sikerült-e előrehaladni.

Német sajtóértesülések szerint a kancellár és az amerikai elnök megbeszélését mindenekelőtt a csúcstalálkozót záró nyilatkozat tervezetének megvitatására rendezték. 

A megbeszélésen részt vett Sigmar Gabriel német és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter, Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, Gary Cohn, az elnök gazdasági főtanácsadója, valamint Ivanka Trump és Jared Kushner, az elnök egyik lánya és veje, akik elnöki tanácsadóként dolgoznak a Fehér Házban. 

Donald Trump csütörtök délután érkezett Hamburgba, a Három Tenger Kezdeményezés varsói csúcstalálkozójáról. Ez az első németországi látogatása. Pénteken a tervek szerint a G20-csúcs margóján megbeszélést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ez lesz az első hivatalos találkozójuk.

A G20 csoport a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót fogja össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?