Merényletre készültek a bevándorlók

Róma |

<p>Őrizetbe vett egy tunéziai és egy pakisztáni férfit szerdán az olasz rendőrség: Twitter-üzeneteik szerint terrorista támadásokra készültek Olaszország területén az Iszlám Állam (IÁ) nevében.</p>

A 35 éves tunéziai és a 27 éves pakisztáni férfi évek óta tartózkodási engedéllyel élt és dolgozott a lombardiai Brescia városában. Egyikük egy olasz építőipari cégnél volt munkás, a másik egy takarítóvállalatnál dolgozott.  Az olasz terrorellenes nyomozóhatóság (Digos) hónapok óta megfigyelés alatt tartotta elektronikus levelezésüket, a Twitter-fiókjaikon közölt üzeneteket és fotókat, valamint lehallgatták telefonbeszélgetéseket is.  A két férfi egymáshoz olaszul írt és beszélt. A nyilvánosságra hozott mobiltelefonos felvételek szerint a tunéziai és a pakisztáni állampolgár Milánó és Róma több ismert helyszínén is fotókat készített az Iszlám Állam uralmát éltető feliratokkal. Azzal fenyegetőztek, hogy terrorista merényleteket hajtanak végre, és a hatóságok szerint valóban támadásra készültek a NATO Bresciában levő katonai repülőtere, valamint egy helyi kaszárnya ellen. Az olasz rendőrség a tunéziai férfinak a hazájában az utóbbi hetekben elkövetett terrorista merényletekkel való esetleges kapcsolatát is fel akarja deríteni.  A Corriere della Sera című olasz napilap riportja szerint az IÁ olaszországi és európai támogatói Afrikából vásárolják a fegyvereket a nigériai maffián keresztül. A fegyverek szétszerelve, darabokban érkeznek meg Itáliába. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?