Menekültek százai élnek Szabadka határában

Szabadka |

<p>Több száz, főként Afganisztánból és Pakisztánból érkezett illegális migráns él embertelen körülmények között a vajdasági Szabadka szélén, a zentai úti temető mellett; a fiatal férfiak Nyugat-Európába szeretnének eljutni.</p>

"Nincs más lehetőségem, tovább kell mennem" – mondta az Afganisztánból érkezett Azil az MTI tudósítójának a helyszínen. Az angolul jól beszélő fiatal férfi elmondása szerint éveken át dolgozott Londonban, majd visszatért hazájába, ám újból már nem kapott vízumot.

"Vagy a tálib öl meg, vagy az amerikai katonák, mindenképp el kellett jönnöm" – közölte Azil, aki eddig már háromszor próbált meg a zöldhatáron keresztül Magyarországra jutni.

"Úgy élünk itt, mint az állatok" – mutat körbe a temető és a városi szeméttelep mellett található területen a férfi. "Az erdőben a földön vagy a kukoricásban alszunk, de ma éjszaka ez sem sikerült, mert esett az eső" – tette hozzá.

A menekültek többsége afgán, vannak köztük pakisztániak, Marokkóból, Tunéziából, Líbiából vagy Szomáliából érkezettek is. Szinte kivétel nélkül húsz és harminc év közötti férfiak. Egyikük a napokban látott egy asszonyt is két gyerekkel. "Nagyon sajnáltuk őket, de nem tudtunk rajtuk segíteni, magunkon sem tudunk" – mondta.

Akad az illegális migránsok között olyan, aki már egy hónapja él a bácskai város szélén, de olyan is van, aki az előző este érkezett. Egyikük – egy a történetét végig mosolyogva elmesélő férfi – tizenegy hónapja indult el Afganisztánból három gyermekét hátrahagyva. A korábban mérnökként az építőiparban dolgozó férfi azt mondta, ha keresett volna annyit, amiből képes a családjával együtt megélni, nem jött volna Európába. Iránon és Törökországon keresztül jutott el Görögországba, ahol öt hónapot töltött, majd továbbindult és Macedónián keresztül érkezett Szerbiába.

Az egyik temető melletti utcában élő Pertics Antal úgy emlékszik, hogy az első menekültcsoportok májusban jelentek meg a város szélén. "Tavasszal még csak néhány tucatnyian voltak, de számuk napról-napra nő. Este is több teli taxi jött emberekkel" – mondta.

"Az első időben a temetőben húzták meg magukat és az 1944-45-ben meggyilkolt magyarok emlékművénél. Ma is sokan járnak oda inni és a ruhájukat kimosni, de a házakhoz is gyakran bekopogtatnak" – közölte a nyugdíjas férfi. "Tőlem is gyakran kérnek vizet, vagy azt, hogy töltsem föl a telefonjukat" – fűzte hozzá.

A gazdálkodó szerint a menekültek rengeteg kárt okoznak a környéken élőknek. A férfi elkeseredve mutatta fóliában nevelt paradicsomát és paprikáját, amit az éjszakák során letaroltak az élelmet kereső emberek.

Az idei évben csak a Csongrád megyei szerb határszakaszon 1200 – 2010 hasonló időszakához képest 15 százalékkal több –, a zöldhatáron keresztül érkező migránst fogtak el a magyar rendőrök – közölte az MTI-vel Éberhardt Gábor, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség parancsnoka.

Az először próbálkozókkal szemben idegenrendészeti eljárás indul, s az illegális határátlépés miatt beutazási és tartózkodási tilalmat rendelnek el. A másodszorra elfogott illegális migránsokra már büntetőeljárás vár: a bíróság gyorsított eljárásban felfüggesztett szabadságvesztést szab ki rájuk. Azokra, akik ez után is nekivágnak a zöldhatárnak, s harmadszorra is elfogják őket, már letöltendő büntetést szabnak ki.

A migránsok közül sokakat embercsempészek juttatnak át a határokon. A szervezett csoportok tarifái – a lebukás kockázatának emelkedésével párhuzamosan - folyamatosan nőnek: néhány éve az embercsempészek 200-500 eurót kértek egy-egy útért, mára ez a tarifa 3-5 ezer euróra emelkedett.

A magyar hatóságok azokat, akik bizonyíthatóan Szerbiából érkeztek illegálisan Magyarországra – a toloncegyezmény alapján – átadják a szerb hivatalos szerveknek. Az illegális migránsokra Szerbiában néhány napos fogda után pénzbüntetést szabnak ki, s kötelezik őket, hogy 10-15 napon belül hagyják el az országot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?