Mélyütés Merkelnek?

Angela Merkelt tavaly decemberben az amerikai Time magazin a címlapján avatta az év politikusává. Idén, január közepén a németországi Spiegel viszont már magányos politikusként említi; februárban pedig a német Infratest ügynökség csak 46%-os népszerűséget mért a kancellár asszonynak, míg ugyanez a mutató négy héttel korábban még 58 százalék volt. A bokszban ezt tartják mélyütésnek. Mégis állni fogja a sarat?Először talán a tényekről beszélnék, amelyekről a szlovákiai sajtó ritkán tudósít valóban tárgyilagosan. Például arról, hogy a szilveszterkor történtek után, a híres kölni farsangi karnevál alatt a rendőrség már helyzete magaslatán állt, és nem ismétlődtek meg az újévi éjszaka rendbontásai. Hatósági előállítás sem volt több, mint tavaly. Ahogy azt is tisztázni kell, hogy a németek 81 százaléka csak a menekültválság kezelését tekintve elégedetlen a kormánykoalíció munkájával, és távolról sem a német kormány egyéb területeken végzett tevékenységével. Látni kell, hogy az őszi menekültáradat után a közvélemény csak most szembesül igazán az illetékes hivatalok lassúságával, nemegyszer tanácstalanságával; vagy azzal, hogy a jövevények között nem csak a puszta életüket mentő háborús menekültek vannak. Emellett szálláshely, menekültotthon, a migránsok gyermekei számára iskola és pedagógus sincs elég. Az integráció hirtelen kerekedett igényének gondjairól már nem is szólva. Figyelmet érdemel viszont, hogy mindennek ellenére a németek több mint 90 százaléka továbbra is előzékeny fogadókészséget mutat a rászoruló menekültekkel szemben. Ez a közép-európai országok magatartásához viszonyítva gyökeresen ellentétes szemléletmód. Akkor minden baj és nézeteltérés oka az elhíresült Wilkommenkultur?Ezzel kapcsolatban sok a mítosz, illetve azok zavaros lecsapódása a közéletben. Tudniillik Angela Merkel sohasem mondta, hogy Németország a világ összes menekültjét befogadja. Ennél is lényegesebb látni, hogy Németország tavaly, a szeptember 6-ai határnyitással tulajdonképpen az egész Közép-Európát, így Szlovákiát és Magyarországot is megmentette a káosztól, máskülönben az akkor már itt zsúfolódó és a Balkán felől jövő újabb menedékkérők százezrei nyilván máig főként ebben a régióban, de talán Nyugaton is bolyonganának. Úgy tűnik, ezt senki sem tudatosítja. Amiképp azt sem, hogy a Robert Fico, Jaroslaw Kaczynszki és Orbán Viktor által szorgalmazott teljes határzár létesítése merő illúzió. A német sajtó már nyíltan beszél arról, hogy ilyen esetben, válaszlépésként, Németország szintén hermetikusan lezárhatja határait, akkor pedig az egyre súlyosbodó menekültkrízis összes regionális gondja a Balkánra és Közép-Európára hárulhat. Manapság csak aki nem akarja, az nem látja, hogy 2015 szeptemberében Németország gavalléros szolgálatot tett Európának, aminek mindenki csöndben, a tenyerét dörzsölve örvendezett. Ha ugyanis a németek keményen különcködtek volna, akkor Európa napjainkban katasztrofális helyzetben van! Ezért hát kereken kimondom: Európában ma kategorikusan elzárkózni netán csak egyetlen indokoltan menedéket kérő befogadása elől, az ha indirekt módon is, de egyben azt jelenti: haljon meg az illető. Ez a nyers és nyílt igazság. Az ilyen hozzáállás lényegében azonosulás a jelenleg már 12%-on álló németországi Alternative für Deutschland párttal, melynek elnök asszonya kijelentette, hogy a zárt országhatárra érkező migránsokat simán le kell lőni, e párt alelnök asszonya pedig ráduplázott: a nőket és a gyerekeket is! Az ilyen kijelentések, mint ahogy a fennálló menekültválság egészét ignoráló elzárkózás a természetes emberiesség meggyalázása. Gondolom, minden jóérzésű ember osztja a felháborodását. Ugyanakkor joggal fölmerül, hogy Angela Merkel szeptember 6-án az „á” után miért nem mondott rögtön „b”-t is? Jelesül: a magyar hatóságok kapkodó intézkedései okozta szituáció, illetve a Balkánon vészesen súlyosbodó helyzet láttán megnyitják ugyan a határt a migránsok előtt, de távolról sem korlátlanul vagy időhatárok nélkül.Németországban elsősorban azt vetik a kancellár asszony szemére, hogy egyénileg döntött, így a német határnyitást nem vitatta meg a parlament, azaz a Bundestag. Emellett a kereszténydemokrata CDU ikerpártjának, a bajor keresztényszociális CSU-nak elnöke, Horst Seehofer – aki különben is rengeteget piszkálódik Angela Merkellel – azt várja a kancellár asszonytól, hogy húzza meg szigorúan és számszerűleg a befogadható menekültek felső határát. Viszont a gyakorlatban ez puszta elmeszülemény lenne, különösen addig, amíg Szíriában, ahol már minden tizedik ember halott vagy sebesült, zajlik a súlyos nemzetközi konfliktussá dagadt polgárháború. Hiszen ha egyik nap betelne a menedékkérők megszabott száma, akkor a másnap érkezőre már csak az AfD párt által javasolt „megoldás” várjon?! Meggyőződésem szerint tavaly nyárutón, ráadásul egy extrém helyzetben, az európai politikusok közül elsőként Angela Merkel fogta föl, hogy a menekültválság nem egyszeri jelenség. És nemcsak Németországot, sőt Európát, hanem az egész világot fogja érinteni. Igaz, hogy napjainkban az ő elszigetelődéséről, hűtlenné váló szövetségeseiről szól a média, de az már jóval ritkábban a közbeszéd tárgya, hogy érdemben máig ő tesz a legtöbbet például Törökország bevonásáért vagy a schengeni határok görögországi részének megerősítéséért. Elvégre az EU egysége és a nyitott határok megőrzése a tét. A szókimondás jogán ezért leszögezhető: teszi ezt ellentétben azokkal a közép-európai hőbörgőkkel, akiknek erejéből örökösen csak az EU-val szembeni tiltakozásra futja. Mert elképzelni sem tudom, hogy például Jaroslaw Kaczynszki hogyan várhat támogatást az EU-tól az oroszok nyomulásával szemben, ha közben lépten-nyomon az Európai Uniót torpedózza. És bár Orbán Viktor talán korábban, akár a németeket is megelőzve esetleg megsejthette egy menekültkrízis veszélyeit, de azt mégsem értem, hogyan feledkezhet meg úgy bármely magyar politikus 1849-ről és Világosról, hogy újabban Putyinnak gazsuláljon. Számomra ez egyszerűen megfejthetetlen. Visszatérve a bajorországi Keresztényszociális Unióra: a német kormánykoalícióban mennyire indokolt a CSU különutas szerepe?A CDU ikerpártjaként a CSU politikai és társadalmi súlya nagyobb, mint általában egy koalíciós partneré. Ez történelmileg alakult így. Ugyanakkor szinte megdöbbentő, hogy egy pártszövetségen belül ennyire ellentétes erők működjenek; bár a múltban Franz Joseph Straussnak, majd Edmund Stoibernak is voltak füstbe ment kancellári ambíciói. Mostanában Horst Seehofer tartományi miniszterelnök kellemetlenkedik egyre nyíltabban Angela Merkellel. Ezzel egy hiteles politikus habitusában – akárcsak más vonatkozásokban, olykor Henry Kissinger – az Európai Unió széthullásában érdekelt Vlagyimir Putyin hasznos bohócává válik. Ráadásul úgy, hogy közben bajorországi miniszterelnökként szúrja hátba saját berlini koalíciós kormányát. A maga törtető stílusában nem veszi észre, hogy már nem 1988-at írunk, amikor egy más világpolitikai helyzetben Franz Joseph Strauss Gorbacsovnál járt Moszkvában. Megtörténhet, hogy Angela Merkel a Bundestagban bizalmi szavazást kér?A kancellár asszony nem Iveta Radičová. Ennyi. Tehát nyilván a hivatalában marad. Ám ha nem oldódik a menekültkrízis okozta európai feszültség, akkor ez a helyzet bizonyosan mihamar hatással lesz Németország és a V4-ek kapcsolatára.Szinte törvényszerűen. Ezért még időben érdemes fölvetni a kérdést: az Európai Unióval szemben milyen alternatívát kínálhat a visegrádi négyeknek Oroszország vagy Kína, ahogy azt Orbán Viktor nemegyszer deklarálja. Szlovákia, Magyarország, Lengyelország hogyan tudnának elzárt szigetekként érvényesülni Európában? Csehországgal együtt, négyes „szigetcsoportként” sem?Kétlem. Egyrészt a 20. századból már ismerősek a közép-európaiak holmi francia négyest idéző táncikái a politika parkettjén; másrészt Közép-Európa államai EU- és NATO-tagországokként közvetlenül is ezer szállal kötődnek a nyugat-európai és amerikai háttérhez. Az Európai Unió csatornáin érkező több milliárdos pénzügyi fejlesztési forrásokról nem is szólva. Gondolom, azért azt is érdemes szem előtt tartani, hogy globális viszonylatokban a jövőben sem fog csökkenni a menekültek és elvándorlók száma. Elvégre már jelenleg 60-70 millió földönfutóról tud a világ. Ez akaratlanul is fölveti az integrálódás mértékének és formáinak dilemmáját. Ebben a kérdésben milyenek az ön németországi meglátásai?Ott már egyértelműen az a fölismerés a többségi nézet, hogy a menedékkérők és bevándorlók zömének ugyan más a világlátása, másak a korábbi társadalmi szokásai, eltérőek a nők és a férfiak jogairól alkotott elképzelései – ám ha hosszabb távon kívánnak Európában maradni, akkor az elszigetelődésük helyett elkerülhetetlenül fontos a mielőbbi nyelvi, szociális, gazdasági és képzettségi integrációjuk, ami persze nem vehető egy kalap alá az asszimilációval. Németországban az integrációnak ezt az irányát ma már senki sem vonja kétségbe, okulva részint az eddigi saját, részint a régebben nagy gyarmatokat tartó Anglia meg Franciaország tapasztalataiból. A most elfogadott menedéknyújtási törvények Németországban határozottan leszögezik, hogy aki nem kívánja elfogadni a német társadalom törvényeit és szokásjogait, annak az országban maradni sincs joga. Hiba volt az elmúlt években és évtizedekben a betartandó princípiumok helyett az integráció dolgában inkább a vendégmunkások és a bevándorlók saját hagyományairól és értékeiről beszélni?Érzékeny kérdés. Hiszen a muszlimoktól aligha várható el, hogy hitükben a nyugat-európai kereszténység hagyományaira támaszkodjanak. Ugyanakkor a nyugati világ alapvető társadalmi értékeit és vívmányait ők sem tekinthetik pusztán formalitásoknak, mert éppen azok széles körű becsben tartása jelenti azon társadalmak szociális és lelki kötőszövetét, ahová a migránsok érkeznek. Ezért saját hagyományaik bizonyos részének megtartása mellett vannak dolgok, amelyeket az új környezetükben egyszerűen akceptálniuk kell. Ön látja annak esélyét, hogy a V4-ek álláspontja megváltozzon a háborúval és a terrorral szemben életüket mentő, egyben persze az integráció kérdésében is érdekelt menekültek iránt? Elvégre Közép-Európa talán mégsem lehet „fekete lyuk” – a humanitás elvének és a nemzetközi menekültügyi egyezmények értelmében – a fennálló menekültkrízis európai megoldásának keresésében.Egyelőre inkább úgy vélem, hogy Közép-Európa – pont az EU-hoz fűződő kapcsolatainak megromlása révén – esetleg a saját kárán lesz kénytelen észrevenni, hogy végül be kell kapcsolódnia a tartós gondnak mutatkozó menekültválság gyakorlati rendezésébe. Ugyanis egyelőre nem tudhatjuk, hol tart majd ez a folyamat középtávon, azaz tíz-húsz év múlva, illetve mihez vezet hosszú távon.