Megtalálták a jaroszlavli tragédia okát?

Moszkva |

<p>A lehető legbanálisabb hiba okozta a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapat Jak-42-es gépének egy héttel ezelőtti lezuhanását: a pilóták nem engedték ki a "kéziféket" - jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című lap szerdán, saját, meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.</p>

A repülőgép-ipari forrás elmondta: a baleset körülményeit vizsgáló bizottság jutott arra a megállapításra, hogy a gép úgy kezdte meg a felszálláshoz szükséges gyorsítást, hogy nem engedték ki a kizárólag a parkoláshoz használt féket, amely pontos megfelelője a régebbi autókban lévő kéziféknek: a műszerfal alatt egy kart kell meghúzni, illetve visszaengedni. A behúzott féket fény jelzi, de hangjelzés nincs.

Emellett az egyik fekete dobozból kiderült, hogy az első pilóta rosszullétre hivatkozva átadta az irányítást a másodpilótának. Az illető nem tartotta kizártnak, hogy az átadás közepette feledkeztek meg a "kézifékről".

Ennek az lett a következménye, hogy a gép, akárcsak egy autó, behúzott kézifékkel is tudott gurulni, de nem tudta elérni a felszálláshoz szükséges sebességet. Amikor ezt észlelték, valószínűleg kiengedték a féket, és reménykedtek benne, hogy a Jak-42 típusú gépek felszállásához szükségesnél messze hosszabb kifutópálya így is elég lesz, de már késő volt. A gép leszaladt a kifutópályáról és a hátsó futóműve mintegy 400 métert a mezőn tett meg. Ez önmagában még nem lett volna ok a katasztrófára, de a nem elég magasra emelkedő gép beleakadt egy antennába.

Az ilyen baleset igen ritka, de például 2005-ben Habarovszkban az amerikai Kalitta légitársaság Boeingjével történt ez meg: akkor a behúzott fék miatt szétdurrantak a gép kerekei, és a darabok a hajtóműbe kerültek, de senki nem sérült meg.

Szergej Knyisov berepülő pilóta a lap kérdésére elmondta: ez a verzió elég nehezen hihető, hiszen azonnal észlelni kellett, hogy a gép nem gyorsul kellően. Ám ha a pilóta valóban rosszul lett, az az orosz légi közlekedés mai állapota mellett felér az öngyilkossággal - mondta - mert azelőtt a másodpilóták is felkészült emberek voltak, de ma nullák. Emellett külföldön a pilótáknak joga van elzárkózni a repüléstől, ha rosszul érzik magukat, de Oroszországban ez kizárt.

Knyisov állítását alátámasztja, hogy a sorozatos balesetek miatti vizsgálatok során egyébként az egyik legnagyobb múltú orosz repülős főiskolán egyszerre 78 diplomát vont vissza a közlekedési ügyészség, mert kiderült: a végzősök az előírt repülési idő felét sem teljesítették. Az intézményben ezt azzal indokolták, hogy az iskola finanszírozása nem teszi lehetővé a magas költségekkel járó előírt óraszám teljesítését.

Alekszandr Szizov fedélzeti mérnök, a katasztrófa két túlélőjének egyike jobban van, és magához tért, bár állapota továbbra is súlyos. Az orvosok szerint még arra is van esélye, hogy ne csak a normális életbe, hanem a repüléshez is visszatérjen.

Alekszandr Galimov jégkorongozó, a másik túlélő a kórházban belehalt súlyos égési sérüléseibe. Őt kedden temették el a jaroszlavli muzulmán temetőben.

A Lokomotiv Jaroszlavl repülőgépe múlt szerdán, közvetlenül a felszállás után zuhant le, az összes játékos - olimpiai és világbajnok, Stanley Kupa-győztesek -, a szakmai stáb és a gép személyzete, Galimovval együtt összesen 44 ember életét vesztette.

Legutóbb kedden történt újabb baleset: a moszkvai Vnukovo repülőtéren egy A-330 típusú repülőgép a szárnyával nekiment a kifutópálya-világitás egyik oszlopának, amikor a leszállás után a megállóhely felé taxizott. A 299 utas és a személyzet tagjai közül senki nem sérült meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?