Megszűnhet a kohászat Diósgyőrben

Diósgyőr |

<p>Gyakorlatilag megszűnhet Diósgyőrben a több mint két évszázados múltra visszatekintő kohászat, a DAM 2004. Kft. két lépcsőben 16 ember híján valamennyi munkavállalójától megválik.</p>

Összesen 878 embert bocsátanak el - mondta Ágotai József, a DAM üzemi tanácsának és szakszervezeti szövetségének elnöke az MTI-nek hétfőn.

A diósgyőri kohászatban tavaly december óta szünetel a termelés, és most már biztosan kimondható, hogy nem indul újra - mondta Ágotai József.
    A társaság vezetése hivatalosan tudatta az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel, hogy a 894 dolgozóból áprilisban 771-et, májusban 107-et bocsát el.
    A tömeges leépítés tényét megerősítette Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.
    Hozzátette: kedden egyeztetnek a társaság vezetésével, képviselőivel erről.
    Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos elnöke és Bodnár József az érdekképviselet észak-magyarországi regionális vezetője szintén azt mondta az MTI érdeklődésére, hogy egyeztetést kezdeményeznek a cég menedzsmentjével, "hátha lesz visszaút".
    Kohászati szakemberek az MTI-nek azt mondták, hogy nem lenne célszerű leszerelni a hengersorokat, az acélművet, a gyártóbázis ugyanis még mindig korszerűnek mondható.
    A cégbírósági bejegyzések szerint a DAM 2004 kft. tulajdonosa 2006. februárjától egy offshore cég, a Reeferway Limited.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?