Megszakadt a konzultáció, hazautazott IMF-EU küldöttség Budapestről

Brüsszel |

<p>Megszakadt Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság közötti konzultáció az elővigyázatossági hitelről; a delegáció hazautazott Budapestről - közölte Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője az MTI-vel péntek délután.</p>

Amadeu Altafaj Tardio elmondta: a tárgyalás megszakítása összefüggésben van a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal.
Az egyeztetés megszakítása Olli Rehn személyes döntése volt.
Az IMF és az EU küldöttsége kedden négy napra érkezett Magyarországra, látogatásuk informális volt, célja pedig a januárban kezdődő hivatalos tárgyalások előkészítése.
Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője az MTI-nek korábban elmondta: egyeztetéseket folytatnak a hatóságokkal és tájékozódnak a költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről.
Iryna Ivaschenko emlékeztetett: az IMF és az Európai Bizottság november 21-én kapott egy esetleges pénzügyi segítségre vonatkozó kérést a magyar hatóságoktól, amelyek jelezték, hogy az IMF és az Európai Bizottság által esetlegesen nyújtandó támogatást elővigyázatosságiként kezelnék.
A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?