Megmenthették volna minden túsz életét

Moszkva. Az egyik közvetítő szerint a moszkvai túszdrámában az illetékesek már akkor meghozták a döntést a rohamról, amikor még fennállt a lehetősége annak, hogy a túszokat tárgyalásos úton is ki lehet szabadítani.

Politkovszkaja szerint kizárt, hogy a terroristák kapcsolatban álltak volna Maszhadovval, őt ugyanis árulónak tartjákReuters-felvételMoszkva. Az egyik közvetítő szerint a moszkvai túszdrámában az illetékesek már akkor meghozták a döntést a rohamról, amikor még fennállt a lehetősége annak, hogy a túszokat tárgyalásos úton is ki lehet szabadítani. Anna Politkovszkaja újságíró, aki közvetítőként részt vett a csecsen túszejtőkkel folyó tárgyalásokon, a bécsi Der Standardnak azt mondta, 25-én este még volt esély a roham elkerülésére. A Csecsenföld-szakértőként számon tartott újságíró szerint a tárgyalások folytatásával időt nyertek volna, és megmenthették volna az összes túsz életét. A túszszedők ugyanis azt követelték, hogy Vlagyimir Putyin államfő foglaljon állást nyilvánosan a háború beszüntetése mellett, és egy nemzetközi közvetítő segítségével nyerjen megerősítést, hogy másnap megkezdik az orosz csapatok kivonását Csecsenföldről. Ezért cserébe a terroristák azt ígérték, hogy szabadon engedik az összes túszt, s csak ők maradnak az épületben, várva a rohamot. Politkovszkaja ezt jelentette a válságstábnak, ők azonban ekkor már döntöttek a rohamról. A szakértő tudomása szerint az épület megrohamozásáról személyesen Putyin döntött. Az újságírónő hozzátette, a túszokat harc nélkül is ki lehetett volna szabadítani, de az illetékesek a hatalmat akarták demonstrálni. Ennek ellentmondanak azok a jelentések, amelyeket hétfőn a BBC idézett. Ezek szerint a támadásról a helyszínen döntöttek, és még Putyin elnököt is csak utólag értesítették.

Putyin elnök tegnap új nemzetbiztonsági koncepció kidolgozására utasította az orosz fegyveres erőket irányító minisztériumokat. Előzőleg bejelentette: Moszkva minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog a terroristák ellen, és ez magában foglalja a fegyveres erők új bevetési szabályzatát is. Nyikolaj Patrusev, a titkosszolgálat igazgatója úgy vélte, a Putyin által szorgalmazott változtatások összhangban állnak az orosz szövetségi alkotmánnyal. Patrusev célzott akciókat valószínűsített Csecsenföldön, amelyek célpontjai a csecsen hadurak lesznek. Szerinte minél gyorsabban tudják semlegesíteni őket, annál hamarabb áll helyre a nyugalom a köztársaságban. Aszlanbek Aszlahanov, az orosz törvényhozás csecsen képviselője tegnap tiltakozott amiatt, hogy valamennyi Oroszországban élő csecsentől ujjlenyomatot vesz a rendőrség. Aszlahanov szorgalmazta: a túszdráma ellenére Moszkva kezdjen tárgyalásokat Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezetővel. (m, t, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?