Megközelítettek egy katonai repülőteret a szíriai felkelők

Bejrút/Damaszkusz |

<p>Szíriai felkelők előrenyomultak az északi Hama tartományban, céljuk a hadsereg egyik repülőterének megbénítása, ahol a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők robbanóanyaggal töltött hordókat gyártanak, és ahonnan egységeik légicsapásokra indulnak a felkelők támaszpontjai ellen - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).</p>

A felkelők jelenleg kilenc kilométerre vannak a katonai repülőtértől - mondta Rámi Abder-Rahmán, a szervezet igazgatója.

Az OSDH közölte, hogy az utóbbi napokban a szíriai felkelőcsoportok több katonai sikert könyvelhettek el: vasárnap elfoglaltak egy Hamától északnyugatra fekvő katonai objektumot, és emiatt napok óta akadozik a hadsereg fegyverellátása a térségben. Emellett a fegyveresek ellenőrzésük alá vonták a tartomány nyugati részén húzódó, Hama városát keresztény és alavita falvakkal összekötő utat, amely mindeddig a hadsereg kezén volt.

A felkelők egyik parancsnoka szerint a hadsereg erősítést küldött a területek visszafoglalására, ez azonban korlátozza tevékenységüket a többi szíriai térségben, például Aleppónál.

Ezzel párhuzamosan a kormányerők heves harcokat vívnak az Iszlám Állam (IÁ) nevet viselő, korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) néven ismertté vált szélsőséges szunnita terrorszervezettel az olajban gazdag Deir ez-Zór tartomány feletti ellenőrzésért. Az OSDH közölte, hogy a hadsereg egységei a központi város, Deir ez-Zór környékén több települést tűz alá vettek.

A szíriai hadsereg hónapok óta robbanóanyagokkal töltött hordókkal bombázza a felkelők kezén lévő településeket, s csupán Aleppóban több száz civil és gyermek esett áldozatul tavaly december óta.  A több mint három éve tartó véres szíriai polgárháborúban több mint 170 ezren vesztették életüket, és a közel-keleti ország lakosságának több mint fele kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?