Megkezdődött az apadás a Duna szigetközi szakaszán

Győr |

<p>Megkezdődött az apadás a Duna szigetközi szakaszán - közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese az MTI-vel csütörtök reggel.</p>

Szilbekné Molnár Katalin elmondta: Nagybajcsnál csaknem harminc centiméterrel csökkent a vízszint csütörtök reggelre a szerdai 674 centiméteres tetőzést követően. Az apadás miatt Dunaremete térségében elsőfokúra, Nagybajcsnál másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget hat órától.

A Rábán csütörtökre várják az újabb árhullám tetőzését a folyó középső, Sárvár alatti szakaszán. A készültség másodfokú. Győrnél szintén másodfokú az árvízvédelmi készültség, a 624 centiméteres éjszakai tetőzést néhány centiméteres apadás követte az elmúlt órákban. A hullámteret a víz elárasztotta, az ott lévő épületek, csónakházak vízben állnak.

Németh József központi védelemvezető-helyettes elmondta: a Lajta magyarországi szakaszát újabb árhullám érte el. Csütörtök reggel 277 centiméteres vízállást mértek, ez csaknem 60 centiméterrel haladja meg a harmadfokú készültség szintjét.

Ausztriában több helyen átbukik a víz a töltésen az alacsonyabban fekvő magyar mezőgazdasági területre, és hiába védik a vízügyesek a magyar védvonalat, az ár elönti a mentett oldalt. A helyzet megvitatására a magyar-osztrák vízügyi bizottság összehívását kezdeményezte Janák Emil központi védelemvezető.

A belvízzel elöntött terület nagysága közelíti a 3370 hektárt. Másodfokú a készültség a Szigetközben és a Rábca alsó hansági részén, ott éjjel-nappal szivattyúznak, a Hanság kapuvári vidékén viszont javult a helyzet, ott a szivattyúk csak nappal dolgoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?