Megkezdődött a népszámlálás Magyarországon

Budapest |

<p>Megkezdődött a népszámlálás, mától október 16-ig interneten is kitölthetőek a lakás- és személyi kérdőívek, számlálóbiztosok is járják az országot.</p>

Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője az MTI-nek korábban elmondta,   borítékokat csak azokra a címekre kézbesítettek, amelyek egyértelműek voltak, tehát ahol az utca nevén és a házszámon kívül azonosítható volt a bérházak, társasházak postaládáin az emelet és az ajtó száma is.

Tájékoztatása szerint a hónap végéig tartó népszámláláson a bevallás anonim, ezért minden címre csak egy borítékot dobtak be, a benne lévő kérdőívet ki is lehet tölteni, ha pedig többre van szükség, ez jelezhető a címre néhány napon belül visszatérő számlálóbiztosnak.

A borítékon szerepel az adott címre beosztott számlálóbiztos neve, biztosi igazolványának száma, illetve telefonos elérhetősége. Ez utóbbi alapján időpontot is egyeztethetnek vele az adatok bevallásáról a felkeresett címen lakók.

Internetes adatközlésre október 16-ig van lehetőség a lakáskérdőíven szereplő azonosítókód alapján.

Az adatközlés 20-30 percet vesz igénybe. Hagyományos kitöltés esetén időpontot egyeztetnek a kérdőív kitöltéséről, ami történhet önbevallásos módszerrel, azaz a lakos vállalhatja, hogy saját maga tölti ki a kérdőíveket, vagy megbeszélhetnek egy időpontot a számlálóbiztossal a válaszadásra. Arra is van lehetőség, hogy személyes találkozón azonnal kitöltik a számlálóbiztos vezetésével az adatlapokat; ha úgy döntenek, hogy maguk töltik ki a lapokat, annyi ívet kell kérni, ahányan az adott címen laknak.

Az adatok közlésekor mindig "az adott eszmei időpont" alapján, azaz idén az október 1-jén 0 órakor fennálló állapotokról kell nyilatkozni. Ha valaki például ez után az időpont után született vagy halt meg, nem szerepel majd a statisztikában, ahogy az időközben, október 1-je után megszerzett diploma, állampolgárság megszerzése vagy családi állapotban beállt változás sem.

A mintegy 40 ezer számlálóbiztos átlag 100-120 címre megy ki, a külterületeken ez a nagyobb távolságok miatt 50-70 címre csökkenhet. Vannak intézményi számlálókörzetek is, többi között a kollégiumok számítanak ilyennek, de a hajléktalanoknak is külön körzeteik vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?