Meghosszabbítanák a titkos CIA börtönök ügyét vizsgáló lengyel nyomozást

Varsó |

<p>A titkos CIA-börtönök ügyét vizsgáló krakkói ügyészség a nyomozás hat hónappal való meghosszabbítását kérte a lengyel főügyésztől - számolt be róla a lengyel sajtó szerdán.</p>

A krakkói ügyészség hivatalos közleménye ellentmond annak az értesülésnek, amelyet az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió tett közzé március közepén. A rádió akkor úgy tudta, hogy az Egyesült Államoktól kért jogsegély hiánya miatt lezárták a 2008 tavaszán kezdeményezett krakkói eljárást, amelynek során azt vizsgálták, hogy a lengyel hatóságok hozzájárultak-e az ország területén 2002 és 2003 között működtetett titkos CIA-központok létesítéséhez, s hogy ezekben kínvallatási módszereket alkalmaztak-e.

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági megfontolásokra hivatkozva tavaly elutasította a lengyel hatóságok által kért jogsegélynyújtást.

Wlodzimierz Krzywicki, a krakkói ügyészség szóvivője kedd este elmondta: az eljárást "a Lengyelországban, valamint külföldön is folytatott további pervezető intézkedések szükségessége miatt" hosszabbítják meg.
    
Varsó eddig - a le nem zárt krakkói vizsgálat miatt - hivatalosan nem erősítette meg a börtönök létezését, mindazonáltal tavaly májusban kártérítést fizetett a titkos CIA-börtön két egykori foglyának. Ezzel eleget tett az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéletének, miszerint megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét azzal, hogy lehetővé tette a CIA számára, hogy lengyel területre szállítsanak, ott fogva tartsanak és megkínozzanak egy terrorizmussal gyanúsított palesztin és egy szaúd-arábiai férfit.
    
Utóbbit, a közben az Egyesült Államokban terrorizmussal megvádolt Abdul-Rahím al-Nasírít illetően márciusban az amerikai hatóságok elutasították azt a tavaly benyújtott lengyel kérést, hogy Washington adjon diplomáciai biztosítékokat arra vonatkozóan, hogy al-Nasírít nem ítélik halálra.
    
Az amerikai hatóságok többek között azzal érveltek, hogy nem tartják magukra nézve mérvadónak az EJEB döntéseit. A Lengyel Helsinki Bizottság jogvédő szervezet márciusi tájékoztatása szerint a bíróság munkáját felügyelő Európa Tanács miniszteri bizottsága arra hívta fel a lengyel kormányt: azonnal újítsa fel az Egyesült Államokhoz intézett, a diplomáciai biztosítékokra vonatkozó kérését.
    
A guantánamói börtöntáborban fogva tartott két férfi közül Nasírí a Cole amerikai hadihajó ellen 2000-ben a jemeni Ádenben elkövetett, 17 amerikai tengerész életét követelő merénylet fő gyanúsítottja. A szintén terrorizmussal gyanúsított palesztin Abu Zubajda ellen azonban mindmáig semmilyen ügyben nem emeltek vádat az amerikai hatóságok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?