Meghalt egy H1N1-vírussal fertőzött várandós nő

Belgrád |

<p>H1N1 vírus, más néven sertésinfluenza okozta egy 33 éves várandós nő halálát Belgrádban - számolt be internetes oldalán a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) csütörtökön.</p>

A nő szerdán hunyt el, a halál okát laboratóriumi vizsgálattal állapították meg - mondta a beteget kezelő klinika szóvivője. Mijomir Pelemis, a fertőző betegségeket vizsgáló belgrádi klinika igazgatója az esettel kapcsolatban elmondta a Politika című napilapnak: az első tünetek megjelenése és a beteg halála között egy hét telt el. 

Hozzátette: egyelőre nincs járvány, és jelenleg nincs más súlyos influenzafertőzött sem a belgrádi klinikákon, akik viszont az utóbbi időben kezelésre szorultak, nagyon súlyos tünetekkel érkeztek. Szerinte ez is jól bizonyítja, hogy Szerbiában nagyon kevesen oltatják be magukat influenza ellen. Emlékeztetett arra is, hogy a várandósok, a gyerekek és a krónikus betegek fokozott veszélynek vannak kitéve, és kizárólag az oltás nyújt megfelelő védelmet.

Ez az influenza második halálos áldozata ebben az időszakban, egy héttel ezelőtt egy férfi halt meg szintén Belgrádban. A sertésinfluenza 2009-ben okozott világjárványt, amelynek több ezer halálos áldozata volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?