Megalakult az egységes Magyar Református Egyház - kihirdették a zsinat üzenetét

Debrecen |

<p>Egyszerre kondult meg péntek délután négy órakor a Kárpát-medence összes magyar református templomának harangja, hírül adva, hogy újra egyesült a magyar reformátusság. Debrecenben a református Nagytemplom Rákóczi-harangjának zúgása után hirdette ki a több mint tízezres tömeg előtt az alkotmányozó zsinat üzenetét Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka. Bejelentette, hogy a részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház alkotmányát.</p>

 "Ezzel a lépéssel közel húszévi fáradozás után mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket ebben a formában juttatjuk kifejezésre" - mondta, hozzátéve: a magyar reformátusság a reformáció évszázadától megtartotta lelki, szellemi egységét.
    A zsinat üzenete szerint az összetartozást még a történelmi viszontagságok és politikai szándékok sem tudták kikezdeni, így a trianoni döntés és a 2004. december 5-i népszavazás sem tudta szétzilálni a közösséget.
    Mint a főgondnok ismertette, az elfogadott alkotmány szerint egyházuk tagja minden keresztyén, aki a Magyar  Református Egyházhoz tartozónak vallja magát, éljen bárhol a világban és legyen magyar vagy más anyanyelvű. Ezt a bejelentést nagy tapssal üdvözölték a téren összegyűlt hazai és a környező országokból érkezett reformátusok.
    Az új alkotmány szerint az egyház a csatlakozó részegyházak zsinati közössége, amely törvényt alkot és megnyilatkozik mindazokban a kérdésekben, amelyekre a részegyházak legmagasabb szintű testületei felhatalmazzák. 
    "Hisszük, hogy a magyar reformátusság összefogása Jézus Krisztus egyetemes egyházának egységét és hiteles bizonyságtételét szolgálja, melynek mindnyájan tagjai vagyunk. Krisztus a jövő, kövessük együtt őt!" - zárul az  alkotmányozó zsinat üzenete.
    A kihirdetést követően szabadtéri úrvacsorás istentiszteletet tartottak a Nagytemplom előtt, ahol Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében azt emelte ki: "testvéreinket kerestük és jó volt testvéreinkre találni".     "Egymás nélkül csonkák vagyunk, s most összejöttünk, hogy kihirdessük: nem akarunk csonka családban élni - mondta a püspök.
    Közös jövőnk akkor lesz, ha hitünk és emberségünk határain belül maradunk - jelentette ki Bölcskei Gusztáv.     Beszámolt arról, hogy az új alkotmány elfogadása után levelet kapott Tőkés László királyhágó-melléki református püspöktől, aki sajnálja, hogy nem tudott jelen lenni Debrecenben, s kérte: a résztvevők imádságos szeretetben gondoljanak arra a küzdelemre, amit ők ma is folytatnak Romániában.
    Az ünnepi istentisztelet után, amelyen ott voltak a hazai testvéregyházak vezető képviselői is, a tér több helyszínén úrvacsorát osztottak a résztvevőknek.
    Az egész napos ünnep kulturális programokkal este tíz órakor ér véget Debrecenben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?