Médiatanács: provokáció volt a Klubrádió gyenge pályázati ajánlata

Budapest |

<p>Egy éve folyamatos, nemzetközi és hazai nyomás nehezedik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsára, amit a tanács politikai provokációként értékel, ennek egyik példája a 95,3 MHz-es frekvencia pályáztatásának ügye - mondta a testület szóvivője pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján, amely a héten kihirdetett három budapesti regionális kereskedelmi rádiós frekvenciával kapcsolatos döntésről szólt.</p>

Kiricsi Karola közölte: a Klubrádió, mint minden pályázó ismerte a  frekvenciapályázat értékelési szempontjait és az objektív kritériumok alapján adható pontszámokat, tehát vélhetően tudatosan adott be látványosan gyenge pályázati ajánlatot. A pályázó az objektív pontszámok alapján utolsó volt és ezt már azzal sem tudta behozni, hogy a szubjektív kritériumokra maximális pontot kapott.

Hozzátette: a médiatanács átlátható, jogszerű és független eljárás során hozott döntést a három budapesti regionális kereskedelmi rádiós frekvencia ügyében, köztük a Klubrádió esetében is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?