Mattis tábornok lesz Trump védelmi minisztere

Washington |

<p>James Mattis tábornokot fogja jelölni a védelmi minisztérium vezetőjének - közölte csütörtökön Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke.</p>

A tengerészgyalogság 66 éves, nyugállományú tábornokának kiválasztását a Pentagon élére Trump egy választási győzelmét ünneplő cincinnati (Ohio állam) gyűlésen jelentette be.

Trumphoz közelálló források néhány órával korábban amerikai újságíróknak már elárulták, hogy a megválasztott elnök valószínűleg James Mattis mellett dönt, a bejelentést azonban a jövő hétre ígérték.

Mattis közel 40 évi katonai szolgálattal a háta mögött kevesebb mint négy éve, 2013-ban vonult nyugállományba, ami megnehezítheti kinevezését. Mivel a vonatkozó amerikai törvény értelmében a védelmi miniszteri posztra csak az aktív katonai szolgálatból több mint hét éve távozó személy jelölhető, ezért kinevezése rendkívüli kongresszusi jóváhagyást igényel majd.

Mattist - aki az egyik legtapasztaltabb stratégának számít az amerikai hadseregben - politikai értelemben "héjának", azaz keményvonalasnak tartják. A seregben "Veszett Kutya" néven emlegették, s Trump is így utalt rá minap egy Twitter-bejegyzésében.

James Mattis több mint négy évtizeden keresztül szolgált a tengerészgyalogságnál. 1991-ben az Öböl-háborúban harcolt, 2001-ben Dél-Afganisztánban vezetett hadjáratot, 2003-ban Irakban irányította a tengerészgyalogosokat.

A tábornok neve 2004-ben vált ismertté a szélesebb közvélemény előtt, amikor az iraki Fallúdzsa ostromát irányította. Majd 2010-ben az amerikai haderők közel-keleti, észak-afrikai és közép-ázsiai műveleteiért felelős, úgynevezett Középső Parancsnokság (Centcom) élére nevezték ki. Ezt a posztot 2013-ig töltötte be, de közben folyamatos vitában állt az Obama-kormánnyal annak Iránnal kapcsolatos politikája miatt, mert úgy gondolta, hogy az Egyesült Államoknak fel kellene készülnie egy Iránnal kialakuló konfliktusra. A tábornok az Iránnal megkötött többhatalmi atomalkut is ellenezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?