Martin Schulz kancellárjelölt lehet

Berlin |

<p>Az Európai Parlament (EP) elnöki tisztségéből a német külügyminiszteri pozícióba kerülhet Martin Schulz, de csak akkor vállalná el a feladatot, ha pártja, a német szociáldemokrata párt (SPD) kancellárjelöltje lehet a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson - írta pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap SPD-s kormányzati forrásokra hivatkozva.</p>

A lap szerint Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke a várakozásoknak megfelelően Martin Schulznak ajánlotta fel a külügyminiszteri tisztséget, amely februárban üresedik meg, amikor - a koalíciós társ jobbközép CDU/CSU pártszövetséggel kötött megállapodás alapján - a német diplomácia mostani vezetőjét, Frank-Walter Steinmeiert megválasztják államfőnek.

Martin Schulzot azonban elsősorban a kancellárjelöltség érdekli, ezért azzal a feltétellel vállalná el a feladatot, hogy az SPD őt indítja a kormányfői tisztségért a jövő őszi Bundestag-választáson. Egyelőre nem is hajlandó elkötelezni magát a külügyminiszteri pozíció mellett, azt mondja, hogy inkább Brüsszelben maradna, és januárban lejáró megbízatása után egy második ciklusra is vállalná az EP vezetését.

A bizonytalanság annak tulajdonítható, hogy a kancellárjelöltség alapesetben a párt elnökét illeti meg, és Sigmar Gabriel még nem nyilatkozott arról, hogy vállalja-e a megmérettetést. Döntését nagyban befolyásolhatja, hogy lakossági támogatottsága igen alacsony, nagyságrendekkel elmarad a CDU/CSU feltételezett jelöltje, Angela Merkel kancellár népszerűsége mögött, és az SPD-ben sem teljes körű a támogatottsága.

Az SPD rövidesen lépéskényszerbe kerülhet, mert a CDU egy pénteki közleménye szerint Angela Merkel pártelnök-kancellár vasárnap este sajtótájékoztatót tart. A várakozások szerint bejelenti, hogy ismét - negyedik alkalommal is - a CDU/CSU kancellárjelöltként kíván indulni a Bundestag-választáson.

Az SPD központjában és Martin Schulz környezetében a FAZ-nak azt mondták, hogy a lap értesülése nem helytálló. Az EP-elnöke azonban egy csütörtök esti berlini rendezvényen nem cáfolta, hogy pártja kancellárjelöltje szeretne lenni. A Süddeutsche Zeitung című lap gazdasági fórumán arra a kérdésre, hogy milyen vezető pozíciót kíván betölteni, csupán annyit mondott, hogy ez jó kérdés, és a megfelelő időben megválaszolják majd.

A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint Martin Schulz a fórumon hangsúlyozta, hogy meg kell védeni a "liberális és toleráns társadalmat", amely azért került veszélybe, mert egyre többen érzik úgy, hogy megfeledkeztek róluk és nem találják a helyüket a gyorsan változó világban.

Mint mondta, ha a tavaszi francia elnökválasztást a Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen nyeri meg, és győzelme után népszavazást tartanak az uniós tagságról, amelyen a kilépést pártolók kerülnek többsége, akkor "vége az EU-nak" és Európa "korszakos válságba" süllyed.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?