Markó Kelemen Hunor mellett

Bukarest |

<p>Kelemen Hunort tartja továbbra is alkalmasnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki tisztségére Markó Béla, aki kedden közleményben minősítette szokatlan eljárásnak, hogy az elnöki székért ugyancsak versenybe szálló Olosz Gergely sajtóközleményt adott ki kettejük személyes beszélgetéséről.</p>

Olosz Gergely hétfőn találkozott Markó Bélával Bukarestben. A háromszéki politikus - mint jelezte - a Nagyváradon február 26-án és 27-én rendezendő tisztújító kongresszus előtt személyes találkozót kezdeményezett az RMDSZ jelenlegi elnökével, aki nem kívánja újra jelöltetni magát. E tisztség megszerzéséért hárman mérkőznek majd meg: Kelemen Hunor kulturális miniszter, Eckstein-Kovács Péter volt szenátor (Traian Basescu államfő jelenlegi kisebbségügyi tanácsadója), valamint  Olosz Gergely, aki korábban az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője volt.
Olosz a találkozás után úgy nyilatkozott, hogy Markó biztosította őt arról: ha megválasztják az RMDSZ elnökévé, számíthat támogatására kitűzött céljainak megvalósításához.
"Meglehetősen szokatlan eljárásnak tartom, hogy Olosz Gergely képviselő úr egy velem folytatott beszélgetéséről sajtóközleményt adott ki. Az RMDSZ elnökeként napi kapcsolatban vagyok parlamenti és kormányzati kollégáimmal, és elég különös lenne, ha erről mindenki tájékoztatót tenne közé. Érvényes ez természetesen a szövetség elnökjelöltjeire is, akikkel szintén többször találkoztam különböző alkalmakkor az elmúlt időszakban" - írta Markó Béla közleményében, hangsúlyozva, hogy kénytelen az Olosz Gergely által elmondottakat helyesbíteni, illetve kiegészíteni.
Eszerint felhívta a figyelmet: a kampány után is együtt kell dolgozni az RMDSZ-ben, és az elnöki tisztségért folytatott versengés ellenére meg kell próbálni megőrizni a jó együttműködés feltételeit.
Markó a közlemény szerint emlékeztette beszélgetőtársát: bár az elnökválasztási kampányban nem kíván részt venni a továbbiakban sem, továbbra is az a véleménye, hogy mindhárom jelöltnek vannak ugyan fontos képességei, de az RMDSZ elnöki tisztségére Kelemen Hunort tartja alkalmasnak. Benne látja ugyanis azt az egyensúlyérzéket és empátiát, ami egy sokszínű szövetség egységének megőrzéséhez szükséges - tette hozzá az RMDSZ jelenlegi elnöke. 
"Sajnálom egyébként, hogy egy elhamarkodott és a sajtóban gyorsan továbbgyűrűző közlemény arra kényszerített, hogy egyáltalán így, közvetve is beleszóljak az elnökjelöltek kampányába. Jó versenyt, bölcsességet kívánok mindhármuknak" - zárta mondandóját Markó Béla.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?