Markó: az RMDSZ számára nem a kormányon maradás a legfőbb kérdés

Marosvásárhely |

<p>A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára nem feltétlenül az a kérdés, hogy kormányon maradjon-e vagy sem, hanem az, hogy a koalíción belül "jó" vagy "rossz" kormányzást sikerül-e megvalósítani a következő időszakban - mondta szombaton Marosvásárhelyen Markó Béla.</p>

Az RMDSZ elnöke - egyben miniszterelnök-helyettes - a szövetség "miniparlamentjének" is nevezett Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén hangsúlyozta: a kormányzati szerep további vállalásának legfőbb feltétele, hogy folytatódjon a decentralizációs folyamat, felgyorsuljanak a reformok, megszülessenek a hatékony gazdaságélénkítő intézkedések. Leszögezte: a szövetség az idén már nem hajlandó újabb megszorító intézkedésekre, mivel azokra nincs már szükség.
Felhívta a figyelmet, hogy a következő hetekben-hónapokban több kérdésben sürgősen lépnie kell a kormánynak, így például a szenátusban elakadt oktatási törvénynek még az ősz folyamán meg kell születnie. Az oktatás decentralizációja nemcsak a magyarságnak, hanem az egész országnak az érdeke - fűzte hozzá.    
Hozzá kell fogni a magyarság számára különösen fontos jogszabályok megalkotásához - folytatta a szövetség elnöke -, tető alá kell hozni a kisebbségi törvényt, neki kell látni a gazdasági régiók átszervezéséhez.
A koalíciós partnerrel, a Demokrata Liberális Párttal (PD-L), eddig korrekt volt az együttműködés - mondta, ám megállapította, hogy abban a pártban az utóbbi időben kiéleződtek a belső konfliktusok. Ez a fő oka annak, hogy bár a parlamentben többséget élvez a koalíció, mégsem képes érvényesíteni akaratát a legjelentősebb kérdésekben. "Ilyen értelemben gyenge, habozó koalíció tagjai vagyunk, az RMDSZ nem fogadhatja el ezt az állandó ingadozást" - szögezte le Markó Béla.
Hatékonynak nevezte a magyar miniszterek munkáját, külön hangsúlyozva, hogy az egészségügyben sikerült megvalósítani a kórházi rendszer decentralizációját. A környezetvédelmi tárca élén működő magyar miniszternek köszönhető, hogy a nehéz körülmények között is ki tudták aknázni a lehetőségeket, a kulturális minisztérium élén pedig ugyancsak magyar miniszter érte el, hogy a kultúrát nem szolgáltatták ki a piacgazdasági körülményeknek - fejtette ki a politikus.
Markó ismét állást foglalt a romániai magyarság erős és egységes képviselete mellett. Szerinte nem jó, ha ez a közösség különböző pártokra bomlik, furcsállotta, hogy a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a pártalapítás gondolatával kacérkodik. Markó szerint ugyanis ebből az következne, hogy nem működik a magyar összefogás. Márpedig - hangsúlyozta - az RMDSZ és az EMNT között jól működik az egyeztetés (az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum - EMEF - keretében).
A februárban esedékes RMDSZ-kongresszussal és saját személyével kapcsolatosan Markó Béla nem kívánt nyilatkozni arról, hogy vállalja-e a jövőben is a szövetség vezetését. Úgy vélte, most még korai "megelőlegezni" azt, hogy mi lesz 2011-ben. Mindenképpen fontosnak tartotta a változásokat és a tisztújítást az RMDSZ-ben, szerinte a programot és az alapszabályzatot is újra kell gondolni. Személyi változásokra is szükség van, de nem mindenáron - tette hozzá. 
"Én magam támogatni fogom a változás gondolatát, az elkövetkező hónapokban majd ezekről konzultálunk a területi szervezetekkel, platformokkal, a fontos politikai tényezőkkel" - mondta Markó Béla, hozzáfűzve: semmiképpen sem akar kivonulni a közéletből, a felhalmozott tapasztalatokat bármilyen szerepben kamatoztatni kívánja a közösség javára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?