Markó az RMDSZ-en belüli tisztújításról

Bukarest |

<p>Tisztújítás mindenképp lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) a februári kongresszuson - mondta a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) pénteki számában megjelent  interjújában Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, a szövetség elnöke, hozzáfűzve: akár vállal jelölést, akár nem, annak, aki jelölteti magát, meg kell méretnie magát.</p>

A politikus jelezte: a Szövetségi Képviselők Tanácsának (az RMDSZ úgynevezett miniparlamentjének) szombati, marosvásárhelyi tanácskozásán sem azt nem fogja mondani, hogy "utánam az özönvíz", sem azt, hogy "foggal-körömmel, de ott maradok, ahol vagyok". "Szeretném, ha az SZKT-n is és utána is arról tudnánk beszélni – ebben én partner leszek, ebben részt akarok venni –, hogy mi módon, milyen tisztségben folytatom" - mondta Markó Béla.
Megállapította: az elkövetkező időszak egyáltalán nem lesz könnyű a szövetség számára, ennek az időszaknak az értelmezésében, a megoldások keresésében mindenképpen részt akar venni. "De hogy nekem ezt majd a következő négy évben is az RMDSZ elnökeként kell-e tennem vagy másképp, ezt el kell döntenünk a következőkben" - fűzte hozzá.
Az ÚMSZ ugyanezen a napon közölt vezércikkében így ír: az immár huszonegyedik esztendős RMDSZ életéből tizennyolcat  Markó Béla neve is fémjelez.  Ez idő alatt az RMDSZ mindvégig két fronton harcolt: egyrészt az egész ország demokratikus átalakítását tűzte zászlajára, másrészt pedig a romániai magyarság jelenét és jövőjét biztosító egyéni és közösségi jogérvényesítésért, saját intézményrendszereinek a kialakításáért hadakozott. Tette ezt ellenzékben és kormányon, a parlamentben, különböző megyei és helyi intézményekben vagy éppen a nemzetközi politika különböző színterein - írja a cikk szerzője.
"Tizennyolc ilyen esztendő nyilvánvalóan nem múlik el nyomtalanul egyetlen politikus feje fölött sem, és az utóbbi hetekben a hazai sajtóban megjelent interjúkat olvasva úgy tűnik, mintha Markó Béla a visszavonulásra gondolna. A hazai magyar közvéleményben, a kisebb-nagyobb csoportos beszélgetésekben mind gyakoribb ez a téma, de jól érezhetően az egyre inkább kimondott óhajjal is társul: ne tegye, még ne tegye" - olvasható a vezércikkben. Az RMDSZ-nek, a romániai magyarságnak változatlanul szüksége van arra a politikusra, arra a közéleti személyiségre, aki tapasztalatával, közösségi elkötelezettségével, alkotói-értelmiségi hitvallásával, kiegyensúlyozottságával továbbra is pótolhatatlan - állapítja meg a lap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?