Markó: A Fidesz egyértelmű, erős mandátumot kapott

Bukarest |

<p>A Fidesz egyértelmű, erős mandátumot kapott a választóktól, ezért a jövőben képes lesz egyedül kormányozni, így komoly reformintézkedéseket hozhat, mindez a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikában is tisztább, világosabb helyzetet fog teremteni - fejtette ki hétfőn Bukarestben az MTI-nek Markó Béla.</p>

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a magyarországi választók a radikális változásra szavaztak. Erre utal minden adat - tette hozzá, utalva a Fidesz nagyarányú győzelmére, akárcsak arra, hogy az LMP komoly arányban túllépte az öt százalékos küszöböt. A Jobbik eredménye is azt bizonyítja, hogy a választók változást akartak, csak éppen más irányban, mint azok, akik az említett másik két pártra voksoltak - mondta.   
Ebben a pillanatban mindenesetre az a legfontosabb, hogy a Fidesz egyértelmű, erős mandátumot kapott a választóktól, így képes lesz egyedül kormányozni, komoly reformintézkedéseket hozni.
A határon túli magyarsággal kapcsolatos politika irányát, annak különböző állomásait a Fidesz határozza majd meg, hiszen nem lesz kitéve semmiféle koalíciós huzavonának, vitának, a magyarországi parlamenti pártok közötti versengésnek - mondta Markó, aki szerint ez a korábbinál tisztább, világosabb helyzetet fog teremteni a határon túli magyarságot érintő politika területén is. Ezt a Jobbik nem lesz képes befolyásolni - fűzte hozzá.   
Az RMDSZ-nek az az érdeke, hogy minél szorosabb együttműködést alakítson ki a jövendő magyar kormánnyal, az RMDSZ-nek nemcsak a magyar-magyar kapcsolatokat van lehetősége befolyásolni, hanem a román-magyar kapcsolatokra is komoly hatással lehet, hiszen tagja a román kormánykoalíciónak - mondta a politikus. Szerinte a térség jövője szempontjából is rendkívül fontos lesz, miként működik együtt a két ország.
Lassan ugyanis beérnek bizonyos döntések a kétoldalú kapcsolatok terén - mondta -, egyre komolyabb hangsúlyt kap például a Duna-program vagy az energiapolitikai együttműködés. 
Arra a kérdésre, hogy a romániai magyarság különböző szervezetei közötti viszonyt befolyásolhatja-e a magyarországi választások eredménye, Markó megállapította: a romániai magyar közéletet semmiképpen sem lehet egyszínűnek tekinteni, e sokszínűséget a Magyarországhoz fűződő - például az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti - kapcsolatrendszerben is érvényesíteni kell.
A politikában ugyanakkor továbbra is az RMDSZ a mérvadó - szögezte le -, hiszen ennek a szervezetnek vannak eszközei ahhoz, hogy a román-magyar viszonyt érintő eseményeket befolyásolhassa. E pillanatban a romániai magyarság politikai képviseletét ez a szövetség látja el - mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magyar összefogásnak ezután is érvényesülnie kell, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ezután is működni fog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?