Már több mint 230-an kapták el a legionárius betegséget Portugáliában, öt halott

Lisszabon |

<p>Kétszázharminc fölé emelkedett Portugáliában a legionárius betegséggel fertőzöttek száma, eddig öten haltak meg, 38 embert intenzív osztályon ápolnak.</p>

A hatóságok hétfő esti tájékoztatása szerint a szakemberek még mindig keresik a járvány forrását. Az első megbetegedéseket péntek este jelezték a fővárostól, Lisszabontól mintegy 30 kilométerre lévő Vila Franca de Xirából. A 233 eset közül 228-at regisztráltak Lisszabonból vagy környékéről, ami azt jelenti, hogy öt megbetegedést az ország más részeiből jelentettek.    Az országos tisztifőorvos már az első - szombati - haláleset után aggasztónak nevezte a helyzetet. Három beteg vasárnap halt bele a kórba, az ötödik pedig hétfőn.    Anibal Cavaco Silva államfő nyugalomra intette a lakosságot és hangsúlyozta, hogy bízniuk kell az egészségügyi hatóságokban. Elismerte ugyanakkor, hogy egy ilyen járvány "nem normális".    A kormányzat óvintézkedéseket hozott, többek közt elrendelte a víz nagyobb mértékű klórozását a hálózatban, valamint több településen a szökőkutak leállítását. A legionárius betegség a legionella baktériumfajhoz tartozó és a levegőben található kórokozók útján terjed. A baktérium csak abban az esetben veszélyes, ha a fertőzött vizet apró cseppek formájában belélegzi az ember.    A tüdőbe jutva a baktériumok az influenzajellegű tüneteket követően súlyos tüdőgyulladást, emésztőrendszeri és idegrendszeri megbetegedést, legvégső esetben pedig halált okozhatnak. A betegség lappangási ideje két hét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?