Már négy halálos áldozata van a marseille-i házomlásnak

Halálos áldozatai is vannak a marseille-i házomlásnak

Eddig négy holttestet találtak a dél-franciaországi Marseille-ben összeomlott négyemeletes lakóház romjai alatt, legalább négy embert még mindig keresnek – közölték a helyi hatóságok hétfőn.

Benoit Payan, a város polgármestere leszögezte: továbbra is gőzerővel folynak a mentési munkálatok. „Nem lankadunk, amíg van remény túlélőket találni” – hangsúlyozta.

A lakóház szombat éjjel omlott össze, a hatóságok gyanúja szerint robbanás miatt, a mentési munkálatokat pedig nehezítette, hogy a ház összedőlését követően tűz keletkezett a romok alatt. A négyemeletes ház melletti két másik épület egyes részei szintén leomlottak.

Óvintézkedés gyanánt a környező, több mint harminc épület mintegy 200 lakóját evakuálták. A hatóságok azt közölték, az eltűntek között nincs gyerek.

A katasztrófa hírére a helyszínre érkezett Gérald Darmanin belügyminiszter is.

Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren kifejezte együttérzését az érintettekkel és hozzátartozóikkal. Élisabeth Borne miniszterelnök szintén a Twitteren írt aggodalmáról és együttérzéséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?