Már húsvétkor új pápa vezetheti az egyházat

Vatikánváros |

<p>Talán már húsvétkor új pápa vezetheti a római katolikus egyházat - vélekedett a Vatikánban Federico Lombardi szentszéki szóvivő hétfőn, miután XVI. Benedek pápa úgy döntött, hogy február 28-án lemond tisztségéről.</p>

 

A Vatikán szándéka az, hogy minél előbb megtartsa a konklávét, amelyen a pápaválasztó bíborosok új pápát választanak. A konklávét XVI. Benedek lemondása után 15-20 nappal hívhatnák össze - jelentette ki Lombardi, hangsúlyozva, hogy XVI. Benedek nem vesz részt utódja megválasztásában.    A szóvivő azt is elmondta, hogy az egyházfő bejelentése a vatikáni vezetőket is meglepte. A konzisztóriumon részt vevő bíborosok sem ismerték a pápa szándékát - hangoztatta.    Azt is elmondta ugyanakkor, hogy értesülései szerint nem hirtelen hozott döntésről van szó. Kizárta, hogy a pápa betegség vagy depresszió miatt távozna tisztségéből. Döntésében szerinte nem befolyásolta az sem, hogy különböző botrányok rázták meg az egyházat.     A pápa úgy érezte, "nincsen egyensúly ereje és feladata között" - fogalmazott Lombardi.    XVI. Benedek február 28-án este nyolc óráig végzi tevékenységét funkciói teljes betöltésével. Utána Szent Péter trónja megüresedik - mondta a szóvivő, hozzáfűzve, hogy nem tudja, a pápa miért ezt az időpontot választotta.     Bejelentette, hogy XVI. Benedek február 28-tól a Róma közeli Castelgandolfo rezidenciájára költözik át. Később a Vatikánban fog élni, a pápai állam falai között klauzúrában élő nővérek kolostorában.     Erdő Péter bíboros, prímás szerint XVI. Benedek példát mutatott, és emberi nagyságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy szembenézett a betegséggel, és ennek nyomán bejelentette, hogy lemond tisztségéről. Az esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában bemutatott szentmisén kifejtette: a pápa, "aki éppen a betegek világnapját választotta arra, hogy közölje az egyházzal és a világgal lemondását, szembenézett a betegséggel, és az egyház iránti szeretetből" hozta meg döntését.    A római katolikus egyházban 1179 óta kizárólag bíborosok választhatnak pápát. A márciusra összehívni tervezett konklávéban 118 bíboros rendelkezik szavazati joggal (közülük négy tölti majd be március végéig a 80. életévét). A gyűléseket a vatikáni Sixtus-kápolnában tartják, a választás idejére a bíborosokat elzárják a világtól. A pápát csak a szavazatok kétharmadával plusz egy szavazattal lehet megválasztani. A testület naponta négyszer szavaz - kétszer reggel és kétszer este -, a voksolás eredményességét fehér, eredménytelenségét fekete füst kibocsátásával jelzik a Sixtus-kápolna kéményén.     A XX. század eleje óta kilenc pápát választottak a Vatikánban, a pápaválasztó konklávék időtartama 2-5 nap között mozgott. II. János Pált 1978-ban három nap alatt, XVI. Benedeket 2005-ben két nap alatt választotta meg a bíborosi testület.    A fogadóirodákban már lehet is téteket tenni XVI. Benedek pápa utódjára. A William Hill angol fogadóiroda listáján a magyar Erdő Péter, a pápaválasztó kollégium legfiatalabb tagja is esélyesként szerepel. Az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke a 10. helyen áll Jorge Mario Bergoglio argentin érsekkel együtt.    Legesélyesebbnek mindazonáltal afrikai és olasz főpapokat tartanak. Az élen Francis Arinze nigériai bíboros áll, második a ghánai Peter Turkson, harmadik a kanadai Marc Ouellet. Az olaszok közül Angelo Scolát, valamint Tarcisio Berlone bíboros-államtitkárt, a Vatikán jelenlegi második emberét tartják a legesélyesebbnek.     Amíg üres Szent Péter széke, a bíborosok veszik át a Vatikán és a világegyház vezetését. A bíborosok hatalmát mindazonáltal erősen korlátozza az egyházjog: csak olyan esetekben hozhatnak döntést, amelyek nem tűrnek halasztást, továbbá nem módosíthatnak vagy javíthatnak pápai rendeleteken.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?