Már az oroszok is menekülnek

ukrán menekültek

Bár a legtöbb figyelem most az Ukrajnából menekülőket övezi, nem ők az egyetlenek, akik az orosz–ukrán háború miatt hagyják el a hazájukat.

Az elmúlt napokban több orosz állampolgár is úgy döntött, hogy Finnországba utazik, mert attól tartanak, hogy Vlagyimir Putyin kormánya hamarosan hadiállapotot vezet be, lezárja a határokat, és így nem fognak tudni elmenekülni a nyugati szankciók hatásai elől. A vaalimaai határátkelőnél ugyan még nem óriási a forgalom, de folyamatos. Egy fiatal orosz nőa BBCriporterének azt mondta, kétségbe ejtette a háború, és addig nem tervez visszatérni Oroszországba, amíg Putyin az elnök. A szentpétervári pályaudvar csütörtökön és pénteken zsúfolásig megtelt a Helsinkibe utazni vágyókkal. Jelenleg a Szentpétervárt a finn fővárossal összekötő Allegro expressz az egyetlen vasúti kapcsolat Oroszország és az Európai Unió között. „A Szentpétervárról Helsinkibe tartó vonatok a következő napokra megteltek” – mondta Topi Simola, a finn vasúttársaság alelnöke. Hozzátette, az utasok száma múlt szombaton ugrott meg, két nappal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Míg a Helsinkibe tartó vonatok gyakorlatilag tele vannak, a Szentpétervár felé tartó vonatokon már csak 30 százalékos a kihasználtság – mondta Simola. (Tx)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?