Már 600 áldozat Egyiptomban

Kairó |

<p>Felfelé korrigálta a szerdai véres összecsapások halálos áldozatainak számát az egyiptomi kormány.</p>

Az egészségügyi minisztérium csütörtök éjjeli közleménye szerint az előző napi, a rendőrség és az iszlamisták között Kairóban és az ország más városaiban lezajlott összecsapásokban 638 ember vesztette életét és több mint 4200-an sebesültek meg. Néhány órával korábban a hivatalos jelentések még 525 áldozatról szóltak.    Szerda a legvéresebb nap volt az országban a Hoszni Mubarak volt diktátor elleni forradalom óta. A megbuktatott elnököt, Mohamed Murszit támogató Muzulmán Testvériség ugyanakkor azt állította, hogy a rendőri erőszaknak a hivatalos adatoknál nyolcszor-kilencszer több áldozata volt.    A csütörtök éjjeli hivatalos közleményből kitűnt, hogy egyedül a kairói Rabaa el-Adavíja mecsetnél lezajlott hatósági akció 228 halálos áldozatot követelt. Az már korábban ismert volt, hogy az áldozatok túlnyomó többsége polgári személy.    Ugyancsak az éjszaka folyamán jelentették be Kairóban, illetve Ankarában, hogy az egyiptomi, valamint a török kormány egyaránt hazarendelte a másik ország fővárosában akkreditált nagykövetét. A hivatalos nyilatkozatok szerint a diplomatákat mindkét esetben konzultációk céljából rendelték haza.    Megfigyelők szerint a nagykövetek kölcsönös hazahívása a Kairó és Ankara közötti viszony rosszabbodásának újabb jele.    Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök egyike volt azon külföldi vezetőknek, akik a legélesebben bírálták Mohamed Murszi volt elnök megbuktatását, illetve a katonai hatalomátvételt.    A török kormányfő bírálta a nyugati országokat is, amiért nézete szerint szemet hunytak az egyiptomi vérontás felett. Erdogan elsőként követelte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását az egyiptomi események megvitatására.  Egyiptom elhagyására szólította fel az ott tartózkodó amerikai állampolgárokat a washingtoni külügyminisztérium.Helyi idő szerint csütörtök esti közleményében a minisztérium arra figyelmeztetett, hogy az észak-afrikai országban az erőszak új hulláma fenyeget.    A külügyminisztérium arra is felhívta az Egyiptomban tartózkodó amerikaiakat, hogy kerüljék a tüntetéseket. Ezzel kapcsolatban arra intett, hogy még a békés tiltakozások is könnyen erőszakos megmozdulásokba csaphatnak át.    A nyilatkozat külön is figyelmeztetett arra a veszélyre, amit a nőkkel szembeni - és a külföldieket sem kímélő - erőszak jelent. Az elmúlt hónapokban számos alkalommal fordult elő, hogy az egyiptomi tüntetések során nők szexuális támadások áldozataivá váltak.    A külügyminisztériumi nyilatkozatból kitűnt, hogy a kairói amerikai nagykövetség egyelőre nyitva marad. A nagykövetség a tüntetések fő helyszínét jelentő Tahrír tér közelében van.    A minisztérium már július elején a nagykövetség több munkatársát és családtagjaikat arra szólította fel, hogy hagyják el Egyiptomot.    Hírügynökségi jelentések szerint több nyugati ország kormánya a külügyminisztériumba rendelte be Egyiptomnak az adott fővárosban akkreditált nagykövetét, és aggodalmának adott hangot a történtek miatt.    Berlinben közölték, hogy a német és az amerikai külügyminiszter telefonon konzultált egymással, és az egyiptomi eseményekkel kapcsolatos diplomáciai lépések összehangolásában állapodott meg. Az egyiptomi erőszakos cselekmények haladéktalan beszüntetését sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsa.A péntek hajnalban véget ért ülésén a tanács a szembenálló feleket az erőszak beszüntetésére és maximális önmérsékletre szólította fel.    A tanács rendkívüli ülésének összehívását előbb Törökország, majd Nagy-Britannia, Franciaország és Ausztrália közösen kérte.    A 15 tagú testület állásfoglalását Argentína ENSZ nagykövete ismertette. Maria Cristina Perceval újságírók előtt elmondta, hogy a BT tagjait Jan Eliasson, az ENSZ főtitkár-helyettese tájékoztatta az Egyiptomban történtekről.    A diplomata valamennyi tagállam nevében sajnálkozását fejezte ki az erőszakos cselekmények halálos áldozatai miatt. Hangsúlyozta: a BT valamennyi tagja egyetértett az erőszak haladéktalan beszüntetésének és a nemzeti megbékélésnek a szükségességében. Utalt arra, hogy ennek érdekében valamennyi egyiptomi fél részéről maximális önmérsékletre van szükség. Élesen bírálta az amerikai elnök előző napi, az egyiptomi hatóságok erőszakos fellépését elítélő állásfoglalását pénteken hajnalban a kairói elnöki hivatal.Az ideiglenes elnökség hivatalos közleménye úgy értékelte, hogy Barack Obama kijelentései nem a tényeken alapulnak. A nyilatkozat szerint az elnök kijelentései az erőszakos csoportokat erősítik, illetve ösztönzik majd.    "Az elnökség tart attól, hogy azok a nyilatkozatok, amelyek nem a korrekt tényeken alapulnak, erősítik az erőszakos fegyveres csoportokat, erősíthetik őket a stabilitással, továbbá a demokratikus átmenettel való szembenállásukban" - idézték a hírügynökségek Adli Manszúr ideiglenes elnök hivatalának állásfoglalását.    Az elnökség hajnali közleményében azt állította, hogy az országot "terrorista cselekmények" fenyegetik. Ennek kapcsán utalt a kormányépületek, valamint egyéb hivatalos intézmények, továbbá a kopt templomok elleni támadásokra, és azok elkövetésével a megbuktatott Mohamed Murszi elnök támogatóit vádolta.    Az amerikai elnök csütörtökön határozottan elítélte az egyiptomi ideiglenes kormány, illetve a hadsereg erőszakos fellépését az iszlamista tüntetőkkel szemben. Obama az egyiptomi hatóságokat a szükségállapot feloldására és az egyetemes jogok tiszteletben tartására szólította fel.    Az egyiptomi vérontásra reagálva Obama csütörtökön bejelentette, hogy idén elmarad a kétévente megrendezett amerikai-egyiptomi közös hadgyakorlat. Az elnök hangsúlyozta azt is, hogy Washington további intézkedések meghozatalát is mérlegeli.    Obama a hatóságokat a szükségállapot feloldására és az egyetemes jogok tiszteletben tartására, az ellenzéket pedig békés formában történő tiltakozásra szólította fel.    Ezzel egy időben az iszlamista Muzulmán Testvériség hajnali közleményében megerősítette, hogy péntekre "a harag napja" keretében milliós tüntetésekre szólítja fel híveit. A korábbi elnök, Mohamed Murszi megbuktatásával kapcsolatban a szervezet ismét államcsínyről beszélt, és megerősítette elszántságát az elkövetőkkel való leszámolásra.    Az orosz külügyminisztérium arra szólította fel az ország állampolgárait, hogy ne utazzanak Egyiptomba, értesülések szerint a finn és a norvég idegenforgalmi irodák úgy döntöttek, hogy a lehető legrövidebb időn belül hazaszállítják az észak-afrikai országból a turistákat.A Reuters hírügynökség az orosz idegenforgalmi hivatal becslésére hivatkozva arról számolt be, hogy jelenleg maximum 60 ezer orosz turista tartózkodik az észak-afrikai országban. Őket elsősorban arra szólították fel, hogy kerüljék a nagyvárosokat, illetve a tüntetéseket.    A skandináv turisták száma néhány százra tehető az észak-afrikai országban.    Korábban, csütörtökön a washingtoni külügyminisztérium szólította fel az Egyiptomban tartózkodó amerikai állampolgárokat az ország elhagyására. A minisztérium arra hívta fel az ott tartózkodó amerikaiakat, hogy kerüljék a tüntetéseket.    A magyar külügyminisztérium csütörtökön hangsúlyozta, hogy - a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumokba szervezett és közvetlen utazások kivételével - nem javasolja az utazást Egyiptomba. Az országot, az egyelőre biztonságos és viszonylag nyugodt üdülőterületet leszámítva, az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?