Malév - normalizálódott az utasforgalom a repülőtéren

Budapest |

<p>Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről - mondta el Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója szombaton reggel az MTI-nek.</p>

A szombati nap egyébként sem forgalmas, összesen 13 Malév járat indult volna.
Hardy Mihály beszámolt arról is, hogy hajnalban visszatért a lízingelt repülőgépeket az írországi Shannonba, az International Lease Finance Corporation (ILFC) központjába visszaszállító gépek személyzete.
A tranzitban péntek este összesen 29 külföldi Malév-utas volt, nekik a konzulátusok nyújtottak segítséget a továbbutazáshoz.
Róna Márta, a Malév szóvivője felhívta a figyelmet a Malév honlapján közölt elérhetőségekre. A légitársaság folyamatosan és megerősített ügyfélszolgálattal tájékoztatja az utasokat a tennivalókról. Hozzátette, hogy a Malév-jeggyel rendelkező utasoknak egy másik járatra kell jegyet venniük, és a számlát kell benyújtaniuk a Malévhez. A pénteken leállt légitársaság feladata most a tájékoztatás és az utólagos elszámolás - tette hozzá.
A Malév pénteken hajnalban jelentette be, hogy 66 év üzemelés után nem indít több járatot, a légitársaság leáll, miután nem volt elég likviditása arra, hogy a megrendült bizalmú kiszolgálóknak előre fizessen ki nagy összegeket. Összesen 7.200 pénteki utas már nem tudott Malév-géppel utazni, számukra több légitársaság is kedvezményes árú jegyeket ajánlott. A légitársaságnál hamarosan csoportos létszámleépítéssel válnak meg a dolgozók nagy többségétől. A Malév leánycégeit a leállás nem érinti, ezek tovább üzemelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?