Majdnem száz iszlamistára csaptak le Paiksztánban

Iszlámábád |

<p>A&nbsp;pakisztáni hatóságok őrizetbe vettek 97 szélsőséges iszlamistát, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi szárnyának több tagját az ország déli részén lévő kikötővárosban, Karacsiban - közölte pénteken a hadsereg.</p>

A tájékoztatás szerint az utóbbi hónapokban történt tömeges őrizetbe vétellel meghiúsítottak egy támadást, amelynek célja a Daniel Pearl amerikai újságíró megölésében közreműködő Ahmed Omar Szajed sejknek a megszöktetése lett volna a haidarábádi központi börtönből. Szajed sejknek köze volt a The Wall Street Journal című napilap tudósítójának 2002-es elrablásához és meggyilkolásához. 

Azim Badzsva pakisztáni főparancsnok egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elfogott dzsihadistáknak, az al-Kaida mellett a pakisztáni Laskar-i-Dzsangvi (LeJ) iszlamista csoport tagjainak közük volt két légitámaszpont, a karacsi repülőtér és számos rendőrségi létesítmény ellen 2009 és 2015 között elkövetett támadásokhoz. 

Az őrizetbe vettek között van a helyi tálibokkal lepaktáló terrorcsoportok három parancsnoka is, egyikük Farúk Bhatti, aki az al-Kaida indiai szubkontinensen működő szárnyának (AQIS) helyettes vezetője. A főparancsnok arról is beszámolt, hogy az iszlamisták egyik búvóhelyén több mint 350 kilogramm robbanószerre bukkantak.

A Pakisztán legnépesebb városának és pénzügyi központjának számító, vonzáskörzetével együtt közel 20 millió lakosú Karacsi szélsőségesek ezreinek rejtekhelye.     A pakisztáni hadseregre a terrorizmus elleni küzdelem terén különösen nagy nyomás nehezedik azóta, hogy a tálibok három héttel ezelőtt az északnyugat-pakisztáni Pesavar közelében megtámadtak egy egyetemet, és ott végeztek 22 emberrel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?