Magyar Idők lesz a Napi Gazdaságból

Budapest |

<p>&nbsp;Szeptember elején nevet vált a Napi Gazdaság, onnantól Magyar Idők néven jelenik meg - erősítette meg a napilap főszerkesztője az MTI-nek szerdán az mmonline.hu értesülését.</p>

Csermely Péter elmondta: az elmúlt hónapokban teljes profilváltáson ment keresztül, gazdaságiból közéleti napilappá alakult az újság, ezért döntöttek a Magyar Idők név felvétele mellett. A lap a névváltás után is a tavasszal 16-ról 20 oldalasra növelt terjedelemben jelenik majd meg, és sem az egyes tematikák közötti arány, sem a szerkesztőség létszáma nem változik már - tette hozzá.     Csermely Péter szólt arról is, hogy a jelenlegi lazacszínű helyett ősztől fehér papíron jelenik meg az újság, és hétvégi melléklettel egészül majd ki.      A Napi Gazdaság Kiadó Kft. április 20-án közölte az MTI-vel, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaságot kiadó kft.-t. A közleményben azt írták: az átalakuló napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz.      Csermely Péter május elején, az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a lap megújítása várhatóan a nyár végéig tart, és akkor új nevet is kap az újság. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?