Macron: senki nem nyert, ezért egy széleskörű koalícióra van szükség

Emmanuel Macron

Három nappal a bizonytalan politikai helyzetet teremtő franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások után Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a „köztársasági” politikai erőket, hogy „hozzanak létre egy stabil és plurális többséget” az ország számára, tekintettel arra, hogy senki nem tekinthető a választások győztesének.

A köztársasági elnök először szólalt meg a parlamenti választások vasárnapi második fordulója óta, amelyet az európai parlamenti választásokon a pártja által június 9-én elszenvedett vereségre hivatkozva írt ki, s amelyet szerinte „senki nem nyert meg”.

„Egyetlen politikai erő sem szerzett kellő többséget, és a választásokból kikerült tömbök vagy koalíciók mind kisebbségben vannak” – írta az államfő a regionális sajtóban szerdán közzétett levelében, miközben ő maga Washingtonban tartózkodik a NATO-csúcstalálkozón. Emmanuel Macron ezért arra szólított fel „minden olyan politikai erőt, amely azonosul a köztársasági intézményekkel, a jogállamisággal, a parlamentarizmussal, az európai orientációval és a francia függetlenség védelmével, hogy kezdjenek őszinte és lojális párbeszédet egy szilárd, szükségszerűen plurális többség megteremtése érdekében, az ország számára”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?