Macron legalább kétezer eurós kezdő fizetést ígért a pályakezdő tanároknak

Emmanuel Macron

Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön ígéretet tett a pedagógusbérek emelésének folytatására annak érdekében, hogy egy pályakezdő tanár kezdő havi fizetése ne legyen kevesebb nettó kétezer eurónál.

A francia rektori konferenciának a párizsi Sorbonne egyetemen tartott tanévnyitóján elmondott beszédében az államfő jelezte, hogy folytatódik a pedagógusok bérének két évvel ezelőtt megkezdett emelése azért, hogy „egyetlen tanár se kezdhesse a karrierjét havi nettó kétezer eurónál kevesebbért”.  

„Ez mintegy 10 százalékos fizetésemelést tesz lehetővé a jelenlegi helyzethez képest” – mondta Emmanuel Macron.

Az elnök azt javasolta a tanároknak, hogy önkéntes alapon vállaljanak külön feladatokat plusz bérezésért, például egyéni foglalkozásokat a tanulókkal.

A most kezdődő tanévben mintegy négyezer tanári állás betöltetlen maradt az oktatási tárca által közzétett adatok szerint. A középiskolákban leginkább francia-, német-, fizika-, kémia- és matematikatanárokból van hiány.

A tanárhiány miatt – amelynek oka elemzők szerint elsősorban az alacsony bérezés – akár órák is elmaradhatnak egy-egy franciaországi intézményben. A francia parlament júniusban közzétett jelentése szerint azonban a jelenség nemcsak Franciaországra jellemző: valamennyi európai uniós államban egyre nagyobb nehézséget okoz betölteni a tanári állásokat, ami a pedagóguspálya vonzerejének európai válságára utal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?