Macron javítaná az EU kapcsolatát Oroszországgal

Emmanuel Macron
Helsinki |

Az Európai Uniónak stratégiai partnerségre kell törekednie Törökországgal, a többi között védelmi kérdésekben is, s korszerűsítenie kell a hidegháborút követően kialakított kapcsolatait Oroszországgal - jelentette ki csütörtökön Emmanuel Macron francia államfő Helsinkiben Sauli Niinistö finn elnökkel közös sajtótájékoztatóján.

A mi érdekeinket szolgálja, hogy az EU stratégiai viszonyt alakítson ki Törökországgal és Oroszországgal, ami stabilitást teremt, s ez hosszú távon kiszámíthatóvá és erősebbé teszi a viszonyt az Európai Unióval - hangsúlyozta a francia államfő, aki hangsúlyozta, hogy Moszkva és Brüsszel kapcsolatait korszerűsíteni kell. 

Mint mondta, a régi megszokások "hibákhoz és félreértésekhez vezettek az utóbbi két évtizedben". Hozzáfűzte: ez olyasmi, amiről májusban tárgyalt orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal Szentpéterváron.

"Úgy vélem, az olyan kérdésekben, mint a kiberbiztonság, a védelem, vagy a stratégiai viszonyok, elképzelhető az új kapcsolatok körvonalazódása Oroszország és az Európai Unió között, ami összeegyeztethető azzal az iránnyal, amely felé Európa most is halad" - emelte ki Macron.

 "Érdekünkben áll a teljes régió stabilitása" - tette hozzá.

Macron arról is beszélt, szeretné, ha Svédország és Norvégia is csatlakozna a francia biztonsági kezdeményezéshez. Finnország a múlt héten jelezte belépési szándékát, míg korábban kilenc európai ország csatlakozott.

Niinistö kijelentette: "Európa kezd több felelősséget érezni biztonságáért". Hozzáfűzte: "Ha hirdetni szeretnénk a számunkra fontos értékeket, úgy erősnek kell látszanunk".

Macron szerint Franciaország és Finnország "kisebb nézeteltérések" ellenére azonos állásponton van biztonsági kérdésekben.

A francia elnök beszédében hangsúlyozta: "át kell gondloni az európai biztonságpolitikai felépítményt". Macron mindemellett megjegyezte, hogy a "NATO továbbra is fontos szövetség marad".

Macron azt szeretné, ha Európa felelősséget vállalna saját védelméért, hogy nem támaszkodna  túlzottan az Egyesült Államokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?