Macron CNN-nek: Európának önálló védelmet kell kiépítenie amerikai fegyverek vásárlása helyett

Emmanuel Macron
Párizs |

Európának saját védelmet kell kiépítenie amerikai gyártású fegyverek beszerzése helyett - mondta Emmanuel Macron francia államfő a CNN amerikai hírtelevíziónak európai idő szerint vasárnap délután adásba kerülő interjújában.

 

"Nem szeretném, ha az európai országok amerikai vagy más fegyverek, illetve az önök iparából származó eszközök megvásárlásához emelnék a védelmi költségvetéseiket" - fogalmazott angolul a francia elnök a szombaton felvett interjúban, amelyből a francia hírtelevíziók sugároztak részleteket. "Azért emeljük a költségvetésünket, hogy az autonómiánkat megteremtsük" - tette hozzá.

Emmanuel Macron és Donald Trump amerikai elnök szombati megbeszélésén a francia elnöki hivatalban láthatón el kívánták oszlatni azt a polémiát, amely azután robbant ki a médiában, hogy az amerikai elnök péntek este, miután megérkezett a francia fővárosba, "sértőnek" nevezte a Twitteren Emmanuel Macronnak az önálló európai hadsereg létrehozására tett javaslatát.

A francia elnök a CNN-nek adott interjúban megerősítette, hogy olyan Európára tett javaslatokat amerikai kollégájának, amely jobban ki tudja venni részét a NATO-ban a közös terhekből.

"Egyetértek, és tekintettel a terhek jobb megosztására, mindannyiunknak erősebb Európára van szüksége" - hangsúlyozta a francia köztársasági elnök.

Macron egy keddi rádióinterjúban beszélt arról, hogy Európának saját haderőre lenne szüksége.

 

"Nem védjük meg az európaiakat, ha nem döntünk arról, hogy hozzunk létre egy valódi európai hadsereget" - hangoztatta a francia elnök, amire válaszként azt írta a Twitteren Donald Trump: "Macron francia elnök azt javasolja, hogy Európa állítson fel saját haderőt, hogy megvédje magát Amerikától, Kínától és Oroszországtól. Ez nagyon sértő, de talán Európa jobban tenné, ha kivenné méltó részét a NATO finanszírozásából, amelyet jelenleg jórészt Amerika áll!"

Szombat reggel a francia elnöki hivatal a félreértések eloszlatására azt közölte, hogy Emmanuel Macron javaslata az európai hadseregről semmi esetre sem az Egyesült Államok ellen irányult, jóllehet a francia elnök másfél évvel ezelőtti megválasztása óta folyamatosan szorgalmazza a közös európai védelem megerősítését, amelyet elsősorban a Donald Trump nyilatkozatai miatti amerikai stratégiai bizonytalansággal és kiszámíthatatlansággal indokol.

A CNN kérdésére Emmanuel Macron nem kívánta kommentálni az üzenetet. "Nem az én dolgom kommentálni (Trump) tweetjét. Mindig jobban szerettem a közvetlen tárgyalásokat vagy válaszokat a kérdésekre, mint tweeteken keresztül intézni a diplomáciát" - mondta a francia elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?