Macron: a bucsai mészárlás napvilágra kerülése óta megrekedt a párbeszéd Putyinnal

d

 "A Bucsában és más városokban felfedezett vérengzések óta a háború más fordulatot vett, ezért azóta nem beszéltem közvetlenül Putyinnal, de nem zárom ki, hogy a jövőben megteszem" - mondta Macron a France 5 tévécsatornának.

Oroszország tagadta a civilek kivégzésére vonatkozó vádakat, azt állítva, hogy azok célja az orosz hadsereg lejáratása.
Arra a kérdésre, hogy miért nem követte más európai vezetők példáját, és utazott el az ukrán fővárosba, Kijevbe, Macron azt mondta: látogatása üres gesztus lett volna.

 "Visszamegyek Kijevbe, de azért fogok odamenni, hogy valami hasznosat vigyek magammal" - szögezte le a francia elnök, aki körülbelül negyvenszer beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a háború kezdete, február 24-e óta.
"Ha elmegyek Kijevbe, akkor az azért lesz, hogy változást vigyek" - hangsúlyozta.
 Az ukrán vezérkar hétfőn közölte: Oroszország megindította kelet-ukrajnai offenzíváját. A helyi hatóságok szerint legalább nyolc civil vesztette életét a nap folyamán orosz támadásokban Donyeckben és Luhanszkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?